Szentesiek a bel- és árvizek éveiben
A negyvenes évek elején a Zsoldos Rt. tégla, cserép, burkolóanyag gyártása fokozott ütemben folyt, amit Gaál Sándor irányított. Czakó Ferenc, Sinó-ros Mihály, Gergely Ferenc a nyersanyag égetés egészségtelen, nehéz munkafolyamatában tevékenykedtek a nap huszonnégy órájában.
Az építõanyagokat a közeli területekre, teherautókra, távolra vagonokba raktuk. Az Oláh, Szõke építõanyag gyárak dolgozói úgyszintén. A Gellért, Krausz, Zsoldos fafeldolgozó üzemek dolgozói szorgoskodtak az épületekhez szükséges tetõ és nyílászáró szerkezeteken. Ezekbõl épült a víz károsultjainak otthona Szentes, Fábiánsebestyén, Lapistó, Sátoraljaújhely területén, és szerte az országban.
Ezeket a családi otthonokat ONCSA házaknak is nevezték. A szentesi Vízügyi Igazgatóság dolgozóit kiképezték az árvízvédelemre. Ezek az emberek az ötvenes évek elejei Szigetközi Ásványráró térségében eredményesen felhasználták a tanultakat. Bereczki Sándor, Mészáros János ács szakemberek munkájukért elismerést, kitüntetést kaptak. Tõlük tanultunk, mi fiatal építõmunkások.
Az 1970-es Csongrád Megyei Árvízvédelem tevékeny résztvevõje volt K. K. J., szerénysége végett csak röviden emlékezett…
Szentes Tisza gátjának szakaszain dolgoztunk, civilek, magyar és szovjet katonákkal. Nehéz hadijármûvekkel, építõanyaggal megrakott jármûvekkel terhelték a veszélyes gátszakaszokat. A szorgos munka eredményeként a víz a gátak között maradt. Makó térségében hasonló volt a helyzet. A korabeli sajtóban errõl olvashattunk. A hajdani eseményekre emlékeznek a Déli Szó II. évfolyam 7. számában: “16 ezer embert kellett kitelepíteni. A családokat Hódmezõvásárhely fogadta be.”
A DÉLÉP Szentes Csongrádi út 3. számú telkén lévõ új emeletes munkásszálló adott ideiglenes otthont a makói kisgyermekes anyáknak. A hajdani tények dokumentálásra érdemesek.
Kátai Ferenc