Köszönet a “Közgé”-nek
Gyertyaszentelõ melege/ Sok hó, s jégnek elõjele/ Gyertyaszentelõ hidege/ Kora tavasznak hírnöke!
Az év legrövidebb hónapja, a népi megfigyelés szerint, kész idõjárás elõre jelzõ, amit a meteorológusainknak „csak” meg kell erõsíteni, vagy meg kell változtatni. A reményre, hogy megérkezik a tavasz, az év második hónapjának népi kalendáriumi elnevezése utal, böjtelõ. S ez már a húsvét elõtti 40 napos böjt utáni természeti újjászületést vetíti elénk gondolatban. A napos idõ beköszöntésére utal februarius, és a jégbontó hava elnevezés is, ami Februariusra a megtisztulás, római Istenére utal. A XVIII. századi nyelvújítók javaslata “enyheges” volt.
Második napja, gyertyaszentelõ, amikor a pap megszenteli a gyertyát a templomban, s ennek nagy jelentõséget tulajdonítottak, mert megvédi a csecsemõket, a betegeket, a halottakat a szellemektõl, valamint a gonosztól. Mindenki által ismert a barnamedve barlangból való kijövetelének, idõjárás jelzése. Hasonlóképpen megmutatja más népeknél a hideg idõ megmaradását vagy elmúlását a borz és a farkas is. Népi mondóka második versszaka szintén segít a névnapokkal kitalálni, mennyit kell még várni a melegebb, fényesebb napokra. Jeget olvaszt Mátyás, hogyha talál/ S ha nem talál, akkor bizony csinál/ Ha derûs Román napja/ Ég áldását bõven adja.
Ez a hónap a kismama torna történetében is változással járt. A foglalkozások átkerültek a Dózsa házba, ami egy olyan búcsút jelent, mint amikor a gyerek leválik az anyáról. Ilyen volt a mi elválásunk is. A torna foglalkozások a kezdetek óta a „KÖZGÉ” tornatermében voltak. Vártak minket minden hétfõn anyai szeretet utánzó törõdéssel, kedvességgel, odafigyeléssel. Otthon voltunk, élveztük a szülõi ház biztonságát, közel egy emberöltõn keresztül. Ezt megköszönni nehéz, úgy mint a vérszerinti szülõknek, akik a megfogant petesejtbõl a felnõtt emberré nevelés áldozatos munkáját természetes egyszerûséggel végzik, elfeledve a nehézségeket. Egyszerûen nagyon köszönjük, amit kaptunk, nem felejtjük el soha.
Az elválást néha az élet alakítja, ilyenkor a lélekben mindig van egy kis bûntudat. Nekem is volt, s nagyon remélem az iskola dolgozói, nem tartanak háládatlannak. Nem felejtem el, amikor száraz ruhát kaptunk egy kétéves kislánynak, aki elkísérte édesanyját a tornára, mert mire felpattant az anyuka, már késõ volt, s bepisilt. Ebben, és ehhez hasonló helyzetben is kaptunk segítséget. A babasírás nem zavarta a dolgozókat, inkább szaladtak gyönyörködni a jövõben. S ha a „nagy fiúk”, a maguk három évével, elgurították a labdát, az sem volt baj, de az új biciklijük is jobban gurult a sima folyosón. Ezek valóban kicsit családi emlékekhez hasonlítanak, amik életünket jelképezõ kifestõ könyvünkben, meghatározó színeket jelentenek.
S mégis, miért váltunk el a szülõi házat jelentõ iskolától? Így nyáron is a megszokott helyen tornázhatnak a kismamák, ahol szintén kedvesen befogadtak minket. Várnak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, hasonlóan az elõzõ helyünkhöz. Elmondhatja a Dózsa ház vezetõsége, valóban a fiatalokért, a jövõért tesz, szervez programokat számukra.
Február egy másik elválást hozott, de nem csak nekem.
Munkahelyemen felmentési idejének szabadsággal töltendõ részéhez érkezett egyik kolléganõm. Csendben ment el, ûrt hagyva maga mögött. Hiányzik szemének biztatása, embersége felnõtthöz, gyerekhez. A szentesi intézmény életében fontos volt munkája, akinek ajtaja és szíve mindig nyitva volt szülõ, gyerek és kolléga elõtt. Lezárult egy fejezet. Hiányzik az idõsebb tanulóknak gitárjának hangja, énekes játékai. De ez nem jelent végsõ búcsút, hiszen a városban marad, sétál unokáival, és megáll az ismerõsökkel õszintén beszélgetni. Új életszakaszba érkezett, ehhez kívánunk egészséget és erõt neki.
Január, február s itt a nyár, olvastam egy régi kalendáriumban. Remélem csak a tavasz köszönt ránk, szívet és lelket simogató szellõjével, zöldellõ fáival, nyíló virágaival, derûjével és optimizmusával.
füredi zsuzsa