80. születésnapját ünnepelné március elsején Dorogi Zsigmond, a Magyar Rádió Irodalmi Szerkesztõségének volt vezetõje, fõmunkatársa. Sajnos már 1993. június 28. óta nincs közöttünk, munkáit hangfelvételek õrzik.

A Szentesen született irodalomtörténész nagyon szerette a labdarúgást is, a Szentesi Torna Egylet futball csapatában játszott, méghozzá kiválóan kezelve a labdát. A Horváth Mihály Gimnázium elvégzése után felvételt nyert a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar magyar nyelv és irodalom szakára. Középiskolai tanári diplomával a kezében munkahelye 1957-tõl a Magyar Rádió Irodalmi Osztálya volt. Dorogi Zsigmond szerkesztett mûsorait elsõként Szentesre hozta. Sor került Major Tamás elõadó estjére, Juhász Ferenc költõi estjére… Megfordult itt Latinovits Zoltán, Csóri Sándor… Az irodalmi mûsorok közül említhetjük „Könyvrõl könyvért”, vagy „Üdvözlet az olvasónak” irodalmi rejtvénymûsorait, amelyeket Rapcsányi László vezetett. Szentes város Tanácsa 1988-ban – életpályája elismeréseként – a Szentes Város Díszpolgára címet adományozta számára.

Ökrös Péterné Gera Piroska Dorogi Zsigmond unokahúga városunkban él, ekként emlékezik:
– Nagy örömmel várták itt Szentesen az emberek, hiszen munkája során Zsigmond vezette be, szerkesztette és rendezte azt az országjáró irodalmi mûsor sorozatot, amelyen neves elõadómûvészek élõben találkozhattak a közönséggel. Mindig az elsõ sorban ültünk a családommal. Szerveztem a munkatársaimat a Baromfifeldolgozóban, hogy jöjjenek és hallgassák, nézzék a legkiválóbb színészeket, írókat, költõket, közelrõl. Mindig telt ház volt. A Magyar Rádió legtöbbször élõ egyenes adásban közvetítette, vagy hangfelvételrõl egy késõbbi idõpontban sugározta ezeket a mûsorokat. Az élõ beszéd, a színészekkel való találkozás nagy élmény volt, élveztük – eleveníti fel Piroska a hajdan történteket.
– Nagyon szeretem az irodalmat, amikor csak tehetem, könyveket olvasok. A versesköteteket is szívesen forgatom, kedvenceim Petõfi, Ady, József Attila.
Piroska a Dorogi családról így vélekedik:
– Nagyon jó kapcsolatunk volt a családdal. Amikor csak tehette Zsigmond, haza jött és meglátogatott bennünket. Gyakran leveleztünk és telefonon beszéltünk. Elfoglaltsága miatt, a mûsorok után csak egy-két órát tudtunk beszélni, mivel másnap már munka várta a színészeket, és õt is. A legboldogabb akkor volt, amikor megtudta, hogy kislánya, Katalin megszületett. A Szentesrõl elszármazottak találkozója alkalmával a Lecsófesztiválra Katalin is el szokott jönni. Legutóbb telefonon fejezte ki Piroska névnapra a jókívánságait.
Dorogi Katalin Budapesten született és él, újságíró.
– Melyek a legelevenebb emlékei az édesapa Dorogi Zsigmondról? – érdeklõdöm.
– Leggyakrabban az a kép jut eszembe, ahogy az íróasztalánál ül, és ír, kézzel. A jobb keze középsõ ujján bõrkeményedés nõtt a tolltól. De gyakran emlékszem arra is, ahogy a bogrács fölött felügyeli a birka-pörköltet. Ez persze ritka alkalmakkor, vendégségben fordult elõ, a kerti programoknál az õ specialitása volt a birkapörkölt. Egyszer végig szemerkélt az esõ, az apu meg ott állt a bogrács mellett, egyik kezében fakanál, a másikban esernyõ, melyet a birkapörkölt fölé tartott, miközben õ maga ázott – meséli lánya, aki Dorogi Zsigmond sport pályafutásáról ekként vélekedik.
– Kisgyerek koromban nem tudtam, hogy komoly futballista múlt állt mögötte. Nagyon meglepõdtem, amikor a régi fényképeken megláttam sportmezben, melegítõben, csapatban fényképezve. Nehezen egyeztettem össze ezt a figurát az íróasztalnál ülõ vagy éppen írókat interjúvoló apámmal, mert én így láttam általában. Azt mesélte, amikor felkerült Budapestre, hívták NB I-es csapatba is játszani, de neki döntenie kellett: foci vagy egyetem, a kettõ együtt nem ment. Az egyetem mellett döntött.
– Mit jelentett számára a szülõvárosa, hogy látja?
– Énbennem az a Szentes-kép él, ahogyan õ mesélt róla. Az Õze Lajos Filmszínházról mindig eszembe jut, hogy apu mesélte: a mozis közvetlenül az elõadás elõtt beengedte a környékbeli gyerekeket, hogy láthassák a filmet. Addig sosem értettem, hogyan ismerhette a harmincas évek filmjeit, hiszen még kisgyerek volt akkor. A jólelkû mozis volt a titok nyitja. A Jövendõ utca 1-ben volt a család háza, azt hiszem, még a dédapám vásárolta. Most a városi sportcsarnok áll ott. Ha Szentesen járok, mindig megállok a sportcsarnok elõtt, ilyenkor összeszorul a szívem – tudunk meg új adalékokat az alkotó kötõdésérõl városunkhoz, majd Katalin hozzáfûzi:
– Egyébként apunak Szentes volt a világ közepe, nemcsak Budapestrõl, de Párizsból, Rómából vagy akár Helsinkibõl is, merthogy elég sok helyen megfordult a világban. Nagyon büszke volt a díszpolgárságára, a szülõvárosa kitüntetésére. Szentes, a kora gyerekkor emléke valamiféle kapaszkodó, biztos pont volt számára a világban, valami aranykoré, amelynek már rég vége, de ami még sokáig erõt ad. Bejárta az egész országot az irodalmi mûsoraival, melyet rögzített vagy egyenes adásban közvetített a Magyar Rádió, de legjobban, a legnagyobb odaadással és szeretettel mindig a szentesi mûsorokra készült. Viszonozni akarta a szülõvárosának, amit kapott: a napfényt, az életkedvet és az erõt.
Városunk díszpolgára az egyik lapnak a következõt nyilatkozta: „A munkámat valóban hivatásnak tartom, és az érték közvetítésének öröme mellett munkám során olyan adományokkal lett gazdagabb sorsom és életem, amelyek valóban kincseket érnek.”
Dömsödi Mihály

Ez a bejegyzés 2011 03 03 16:41-kor készült és a következő kategóriákban található: Aktuális, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.