Idáig jutottam ÉLETEM és iskolái, illetve ISKOLA lett az életem írásaimban. Itt idõzöm emlékeimben – õrzi ezeket még 28 rendezett album – és eszembe jut, egyre “élesebben”, hogy sokan megcsodáltak akkor!

Elõtted piciny fenyõk, amelyek ma már “meghaladták” épületed magasságát! Még egy emeletet közben nem kaptál, szárnyat igen, de itt maradtál! Lett azonban “fiókiskolád” A és B szektor néven, ma is.
A régi Pirostéglás  mára már új ruhát is kapott. Ezt “sokan” megsiratták, de emlékeikben a régi marad. Ma, 40 év után, én már “két hetesen”,  de örülünk, mert van minek! Igaz, akkori helyén több épületet lebontottak, de a 603-as, a Belváros legmodernebb iskolája lett. Ott áll elõtte a csodálatos, régi szép iskola, a H. M. G, ahova még én, gyermekeim és unokáim is jártak – mellette a tér a szép kis Randevú szökõkúttal.  Körötte utak épültek, hogy a “bejárók” könnyebben meg tudják közelíteni iskoláikat. Mellette van a régi Köztársaság téri, és a Petõfi utcai Általános Iskola.
Születésérõl szól az eddigi rövid történet! Én már itt “bábáskodtam”, vannak, akik bölcsõdéjénél lettek “dajkák”, de olyanok is, akik felnõttségében gyönyörködhettek. Ami jó, egyre többen. Igaz, õk nem tudhatják, hogy ez a “mai felnõtt” volt valamikor kicsi, elhanyagolt, nem “é-des mostohával” megáldott, megtûrt volt több helyen.
Valamikor volt egy hatalmas téglagyár… kezdte meséjét a hazudós (Fejes Endre). Az én mesémben a Zsoldos féle téglagyár. Ez igaz történet, és így kezdõdik: “ Volt valamikor egy Zsoldos Ferenc, aki az Ipartársulat elnökeként azon gondolkodott, hogyan lehetne az ismétlõ iskolába járó iparos tanoncok helyzetén javítani, illetve “odahatni”, orvosolni, kiegyenlíteni a boszszantó aránytalanságot, ami a más, tényleg iskolába járók között van. (1876. április): már ekkor volt szó ellenõrzésrõl, nevelésrõl, s ezzel már akkor ez az ember foglalkozott, akinek nevét 1992-ben méltán vette fel a 603-as, s vált ekkor “emberarcúvá”.
Hej, azóta 120 esztendõ is eltelt… Így kapcsolódik össze az emlékeimben, az én “mesémben” a Zsoldos név, a téglagyár és a mai új ruhába öltözött, de régi Pirostéglás mai épülete. 1970-ben lakói nem tanulói lettek elsõként. Bútorai még nem voltak, de tükörfényes padlóján szalmazsákok, kockástakarók feküdtek, az épületet elõször tehát a katonák és az árvízi menekültek foglalták el. Erre én, és sokan szomorúan emlékezünk.
Nagyot változott a világ azóta, “Pirostéglás”! Nagyon sok minden történt e 40 év alatt, jó is, rossz is. De a “múltat be kell vallani”. Erre épül a jelen, de az sem mindegy, milyen a jelen, amire a jövõ épül! Változhat azonban kor, szemlélet, rendszerek jöhetnek, mehetnek, kormányok válthatják egymást, csak a tisztesség ne vesszen ki, becsülje egymást az ember! Veszszen ki szótárunkból: ellenség, de erõsödjön fel néhány nagyon szép magyar szó jelentéstartalma.
Kik igazolnak, miért kapsz jelest eme 40 évre, Pirostéglás? Tanítványaid, akik jó szakmunkások, festõk, tévések, igazgató. sportvezetõk… lettek, és megállják helyüket az élet minden területén. Elõttem a Városi Visszhang. Szerk. Dömödi Mihály… Itt szerette meg az irodalmat!
Dr. Magyar Jánosné
ny. igazgató-helyettes

Ez a bejegyzés 2010 10 27 11:20-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.