Nagyérdemű, kedves Olvasó! Bejárva több mint két tucatnyi országát a világnak, mindig megejtettek azok az ember által alkotott értékek, amit évezredekkel, évszázadokkal előbb élő őseink hagytak ránk.

Ez történt velem a milánói Ludovico herceg családi kápolnájában a Santa Maria della Grazie refektóriumában is. A falra festett hatalmas méretű freskó lenyűgöző volt.  A  művész  – Leonardo da Vinci – egy bibliai momentumot örökített meg az 1495 és 1498 között festett megrendelésre készült munkájában. Az Utolsó vacsora című mű Jézust és apostolait ábrázolja abban a pillanatban, amikor a Mester közli tanítványaival, hogy egyikük el fogja őt árulni. A térbeli dimenziók következtében a kép középpontjában elhelyezett Jézus jelentős hangsúlyt kapott, és a mögötte lévő végtelen térre nyíló hármas ablak még inkább kihangsúlyozza alakját. A kép helyszíne egy tágas terem, s mivel az asztal szokatlanul alacsony méretűre lett festve, az alakok mérete nagyobbnak tűnik a valósághoz viszonyítva. Jézustól jobbra és balra hármas csoportokban lettek ábrázolva az apostolok, akik megdöbbenve hallgatják a vádat. A bal szélen látható Bertalan felugrik a székről, és az asztalra támaszkodik. Tőle jobbra elhárítva emeli tenyerét András, köztük az ifjabb Jakab. A következő csoport András és Péter, aki előtt egy kéz látható, ami tört szorongat. Ezt követi Júdás, Péter és János alakja. A festmény egy szokatlansága Júdás helye, aki nem az asztal végén, – ahogy általában ábrázolni szokták – hanem az asztalnál a tanítványok között űl, kezében pénzes zacskóval. A jobb oldalon idősebb Jakab széttárt karokkal, majd az ujjával magyarázó Tamás, és a kezét szívén pihentető Fülöp helyezkedik el. Az utolsó hármas Máté, aki Jézus felé nyújtja karját, a furcsa, titkos kézmozdulatot tevő Tádé és Simon, aki sokak véleménye szerint az önmagát ábrázoló da Vinci.

A kortársak által is remeknek nyilvánított kép hosszú évszázadokig állta az idők próbáját. Állaga már elkészülte után elkezdett romlani, mert da Vinci olyan festékkel dolgozott, amit falfelületeknél volt szokás alkalmazni. Az épület egy vizes területre épült, ezért a falat a felszivárgó talajvíz folyamatosan áztatta, ami tovább rongálta a képet. A kápolnát használók egy ajtót vágtak azon a falon, ahol a festmény volt, azért hogy meggyorsítsák a közlekedést a konyha és az ebédlő szoba között, nehogy kihült étel kerüljön a papok asztalára. A francia királynak az volt a terve, hogy lebontatja a falat, és a 10 m x 5 m nagyságú alkotást darabjaira szedve szállítatja Franciaországba. Napóleon katonái lovaikat tartották a refektóriumban, és sárral dobálták meg da Vinci alkotását. 1800-ban a környéken pusztító árvíz hatására zöld penész lepte el a festményt. Később függönnyel takarták le, minek hatására a lecsapódó pára károsította tovább. A festmény azonban mindezeknek ellenállt sőt még az 1943-as bombatámadást is átélte. Az épületet ugyan találat érte és összedőlt, de az Utolsó vacsora fala érintetlen maradt. Mindezen méltatlan hányattatások, és a többszöri nem igazán sikeres renoválás után 1978 és 1999 között egy restaurátor csoport különlegesen finom érzékenységű műszerekkel a képet tökéletesen megújította, és azóta szigorú óvintézkedések mellett ismét milliók gyönyörködketnek e monumentális alkotásban.

Az öt biztosan Leonardotól származó hallhatatlan munka következő darabját Párizsban a Louvre-ban csodálhattam meg. A négy évszázad óta tartó történészi és művészettörténészi magyarázatok ismeretében nagy várakozással készültem a festménnyel való szembesülésre. Mona Lisa titokzatos molyosa valóban ámulatba ejtő volt. A tiszteletnek örvendő firenzei kereskedő, öt gyerekes, erényes felesége, mint a portré alanya, mélyen bevésődött emlékeimbe. Arra azonban egyáltalán nem számítottam, hogy egyszer, sok év múltával ismét felidéződnek élményeim, késztetve arra, hogy ezúttal egészen más körülmények között és egészen más megközelítésből gondoljak vissza az Olaszországban és Franciaországban látottakra.
Történt mind ez egy könyv olvasása kapcsán, amely ugyan nem akart több lenni, mint egy kellemes szórakozást nyújtó krimi, ám tartalma mégis mássá tette. 2003-ban jelent meg Amerikában Dan Brown A da Vinci kód című regénye, amely az év legolvasottabb, egyben legvitatottabb könyve lett. A szélsőséges indulatokat kiváltó mű hosszú hónapokon át vezette a könyvpiacot  44 nyelvre, többek között magyarra is lefordították az eddig megjelent 6 millió pédányt, és az adaptációból készült film Tom Hanks és Audrey Tautou főszereplésével 2006. májusában került bemutatásra, keltve ezzel is fel újabb tömegek érdeklődését az olvasás iránt. Támogatói klubbok, olvasó csoportok, rajongói web-oldalak. Eretnek fércműnek (is) bélyegzett könyv írója ellen indított plagizációs per. A film betiltását követelő tüntetők,  “da Vinci turizmus” áradat a könyvben szereplő színhelyek, párizsi Louvre, az angliai Westminster-apátság és a skóciai Rosslyn kápolna felé. Mind ez nem véletlenül, hiszen a történet felsorakoztat szinte minden olyan elemet, ami érdekessé, elgondolkodtatóvá, további boncolgatásra érdemessé tehet egy regényt. Van benne gyilkosság, cselszövés, egymással vetélkedő titkos társaságok, rendőrségi nyomozás, világhírű festőművész és alkotásai, szövődő románc, s mindezek egy olyan kérdés köré koncentrálva, ami hívők és hitetlenek figyelmére egyaránt igényt tarthat… Nyilánosságra kell-e hozni, vagy meg kell-e továbbra is tartani a katolikus egyház által két ezer éve elhallgatott (feltételezett?! valós?!) titkot, Jézusnak Mária Magdalénával kötött házasságát, és megszületett lányuk (elképzelhetően?!) Európában ma is élő leszármazottainak királyi vérvonalát? 
Olvasni akkor jelent csak igazi kikapcsolódást számomra, ha birtokában vagyok azoknak az ismereteknek, amikre az adott irodalmi alkotás hivatkozik. A Brown könyv szótár és lexikon használatára inspirált, mialatt olvastam a 484 oldalt. Segítségükkel már bizton mozogtam a talányok és rejtélyek világában, és váltak ezáltal valóban élvezetessé a leírtak. Az olvasottakból osztok most meg csupán néhány kiragadott elemet.
Utolsó vacsora… Brown könyve alapján Leonardo festményeiben gyakran rejtett el utalásokat. Ebben a műben a Jézus mellett ülő János vonásai kifejezetten femininek, ami jelzés {fikció?!} Mária Magdalénával való kapcsolatára. A két figura között látható V betű kétségtelenül a nőiességre mutató egyik meghatározó szimbólum.
Vitruvius-tanulmány… A da Vinci kód történetét indító momentum, hogy a párizsi Louvre kurátorának meztelen holttestére abban az alakzatban találnak, ami Leonardo da Vinci vázlataiban az emberi test méretarányait volt hivatott felmérni és elemezni. A Vitruvius (i.e. I. században élt építész) által megalkotott szabályok az építész és művész által racionálisan megismerhető törvények alapján követik az emberi test harmóniáját, ahol pl. az emberi kinyújtott karok hossza megegyezik a magassággal.
Fibonacci – számok mibenléte szintén fontos része a Brown könyvnek. A reduktív sorozat leírásával először 1150-ben két indiai matematikus (Gopala és Hemacsanda) foglalkozott, az algebra és a hindu-arab számítás elfogadtatása azonban a XII – XIII század fordulóján élt Leonardo da Pisa-nak sikerült, aki Fibanacci néven lett ismertté. Módszerének lényege a progresszív ütemben előre haladó, nem csak szimpla ismétlődések, a dolgok változatlansága és a mélyükben lévő erő, ami arra az összefüggésre épül, hogy ha  egy sorban az első két elem 0 és 1, akkor a további elemeket az előző kettő összegeként kapjuk. Szintén a nevéhez kötődnek a Fibonacci-spirálok, amik egy olyan logaritmikus spirált alkotnak, ami egynegyed fordulat alatt nő a q (phi)- szeresére, és ha a spirál mentén gömböket helyezünk el, akkor azok optimális elrendezést adnak. Előfordulhat éppen úgy a költészetben és a zenében, mint a természetben, pl.  a levelek erezetének, virágok szirmainak, a fenyő tobozainak, ananász pikkelyeinek, a brokkoli rózsáinak vagy a málna szemeinek elrendeződésében.

A Szent Grál után való hajsza a da Vinci kód vezérvonala. A többfajta Grál magyarázat egyike, nem kanonokizált iratok alapján, hogy a Grál egy drágakő, és abból a smaragdból készült, ami akkor esett ki Lucifer koronájából, amikor az Úr kitaszította a Menyből. Más források szerint jáspis tál, és aki belőle iszik, (vagy csak látja is) örökké fiatal marad. Napjaink leginkább ismert változata szent iratokból ered, és azt a kelyhet jelenti, amiből Jézus ivott az utolsó vacsorán, és amibe a keresztre feszítése után a sebeiből lehulló vérét Arimathai József fogta fel. Brown könyvében a Grálban Mária Magdalena méhét véli, és az utána való kutatás célja nem más, mint Jézus utódainak keresése. Ezt segítik és akadályozzák az  egymással ellentétes nézeteket képviselő Templomos Lovagok, élükön sok híres Nagy Mesterrel (Leonardo da Vinci, Isaac Newton, Victor Hogo) és az Isten Műveinek (Opus Dei) alsóbb és felsőbb rangú tagjai.
Megtudni többet arról, kedves Olvasó, hogy kik voltak valójában a Templomos Lovagok, vagy hogy mi a küldetése, és hol van (többek között Magyarországon) ma is működő Opus Dei szervezet, minden érdeklődőnek ajánlható lehetőség. Azt pedig, hogy feltárul-e valaha a Grál titka, vagy marad továbbra is rejtett helyén újabb évezredekig… Nos… A válasz elolvasható az utolsó oldalig is érdekfeszítő könyvből.

Susan T. de Buzna dr.

Ez a bejegyzés 2006 06 25 10:36-kor készült és a következő kategóriákban található: Sztori. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.