Anyák napján reggel
Már alig emlékszem, nyolc éves voltam, vagy picit több… De azt tudtam, hogy ezen a szép májusi napon valahogyan meg kell lepnem Õt, aki számomra a legkedvesebb. Törtem a kobakom a lehetséges megoldásokon, mígnem két féle eshetõség kínálkozott.
Azt mondtam magamnak, még se kérhetek Tõle zsebpénzt azért, hogy Neki valamit vegyek. Virágbolt különben sem volt még akkor azon a környéken, ámbár ma sincs… Vagy szedek a mezõn egy kedves kis színes csokrot, vagy az elhagyott tanyák valamelyikének orgonabokrait kell meglepnem. Kerékpárra fel tehát, és irány a határ!
A Derekegyházi oldalt kimondanom egy darabig nehézséget okozott. Nyilván másnak is, mert sokkal egyszerûbb ma is így mondani: D-oldal. Ameddig a szem ellátott, egészen kicsik lettek a tanyák. Ez azt jelentette, hogy a lehetséges célállomás elég messze van. A gidres-gödrös földúton meg-megpattant alattam a huszonnégyes. Boldogan kacsáztam a lovas kocsi nyomon, aztán csak odaértem.
Volt ott orgona, mint a tenger. Lila zuhatagként omlott felém a sok-sok virág, s az illata, mint egy képzeletbeli vízesés látványa, úgy bódított el. Szinte körbeszegte a romot, amit évekkel korábban tanyának neveztek, és egészen biztos: boldog volt a falai közt valaki. Azért volt ott valami félelmetes az ürességen kívül is. Eldöntöttem a biciklit kicsit odébb, és lelkesen az orgonabokrok felé vettem az irányt. Már kezdtem volna szedni, amikor ráébredtem, hogy alig érem el az ágakat. Alig van a kinyújtott kezem magasságában egy-egy szép sziromfürt. Most mit tegyek? Sokat nem idõzhetek, mert ki fogok kapni, hogy ilyen messzire elszöktem egy szó nélkül… Fogtam a kerékpárt, óvatosan felmásztam rá úgy, hogy meg is álljon, és az orgonát is elérjem, de a kerekét se szúrja ki semmi.
A csokor virággal gyorsan haza egyensúlyoztam. Anya már keresett. Én csak ennyit mondtam, miközben átadtam a lila bokrétát: “Szeretlek, Anya! Sok boldogságot kívánok Anyák Napján!
Sok boldogságot Anyák Napján! Most vasárnap senki se felejtkezzen meg róla! A legszebb dolog a világon élni, s ezt Neki kell köszönni távolon innen és túl. Mindenért köszönet, ez a legkevesebb, s talán a legtöbb. S Õ ennél többet nem is vár.
– dt. –