Önismeret felnőtt korban
Elfogadlak úgy, ahogy vagy. Szemed körül a fáradt szarkalábakkal. Elfogadlak, ahogy nevetsz, gesztikulálsz, ahogy jársz. Én jónak látlak…
Õ mégis minden porcikájában gyûlöli magát.
Ha már látjuk és érezzük, hogy nincs helyén a dolgunk, mert több és jobb eredmények vagy lehetõségek lennének, akkor jól tesszük, ha elmegyünk egy önismereti csoportba, és kicsit tudatosabban próbálunk élni. A baj az, hogy az önismeretet sokszor valamilyen “tudom én, hogy ki és milyen vagyok” tudásnak gondoljuk, amit általában gondolkodó ember nyilván elmondhat magáról. Amikor azt éli át, hogy nem olyan az élete, a kapcsolatai és az érzelmi reakciói, mint várná önmagától, akkor látszik, hogy van egy széles tartománya személyiségének, ami ismeretlen, vagy értelmezhetetlen.
Néha szoktam kérdezni az ismerõseimtõl, reggelente szoktak-e mosolyogni tükör elõtt a tükörképükre. Ez apróság, mégis sokat elárul arról, milyen érzelmi viszonyban állunk önmagunkkal. A legtöbben azt válaszolnák, miért kellene? Visszakérdeznek: “Te szoktál mosolyogni, ha meglátod magad a tükörben?” Igen, alapvetõen életvidám vagyok.
Azt tapasztalom, látom, hogy az emberek utazás közben maguk elé néznek, nem jó kedvû, közömbös állapotban vannak.
Mindenkinek halad elõre az élete, ketyeg a biológiai órája. Jobb elõbb rájönni a valós tényekre, hogy nem élnek át olyan érzelmeket, amiket kellene. Valóban olyan furcsa egy hatvan év fölötti embertõl hallani: “ha én azt akkor tudtam volna…”
Sokkal jobb, ha az ember saját életkorában néz körül, keresve az önbizalmat és az önmegvalósulást.
Miért üresednek ki az érzelmi kapcsolatok, mit tehetünk értük? Optimális esetben az emberi kapcsolatok és érzelmek kisgyermek korban alakulnak ki. Késõbb fontossá válik egymás elfogadása. Ha nem így van, akkor patthelyzet alakul ki, hasonló a valódi élethelyzetekhez, amiben két fél nem tud dûlõre jutni, mindenki csak a magáét mondja. Azt hiszem, szép számmal vannak családok most ilyen szituációban.
Ma annyira sebesen élünk, túlpörgünk és észre sem vesszük az idõ múlását. Furcsállom, hogy olykor a tudás, szakértelem és tapasztalat is félre van téve, elhanyagolandó. Fontos a pozitív gondolkodás. Ma nagyon nehéz aktívnak és tudatosnak lenni. Ha valakinek nincs biztos önértékelése, az hamar nagy szorongással, feszültséggel találja szemközt magát.
Ismerjük önmagunkat, ápoljuk testünk és lelkünk nyugalmát, hogy minél tovább élhessünk.
Csordás Istvánné
természetgyógyász
eü. szaktanácsadó