Május 27-ét írunk. Bizonyára másnak is feltűnik milyen robosztus kettősség határozza meg a Földön élők életét. Miközben fejlődik, újul minden, ami elavultnak tűnik, mert régi, a sablonra mintázott csoda árnyékában tébolyító mérvű pusztulást művelnek a romboló erők.

Miközben egész  országrészeket bénít meg a víz, a viharok, tornádók és felhőszakadások következményeként, máshol repülők, utasok százaival hullanak a mélybe, vagy itt van mindjárt a hamufelhő, a földrengésekről nem is beszélve… Az embernek az az érzése támad, hogy egy földönkívüli óriás, kedve szerint dobálja a bolygónkat egyik tenyeréből a másikba, mint gyermek a pöttyös labdát, s amelyik felével a tenyerébe érkezik, nos ott biztos a felfordulás.

Míg a tudósok egyik fele esküszik a klímaváltozásra, addig a másik (érdekcsoport?) mélyen elvitatja a fogalom létezését is. Így aztán marad az óriás, vagy talán óriások… Szerintem ugyanis ennyi minden egyszerre magától nincsen. Csak úgy… Ahogy sok minden más sincsen… (Folytatása később!)

Ez a bejegyzés 2010 04 17 11:34-kor készült és a következő kategóriákban található: Napló. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.