Aggodalom nagyhírű kórházunkért
A Pálmások Szövetsége egy független, a városért, a szentesiekért dolgozó csapat, amelyhez nem régen csatlakoztam.
Reálisan gondolkodó, az élet és munka szinte minden területén otthonosan mozgó, hivatásukat szeretõ, a közösségért munkát vállaló tagjai vannak. Már néhány hónappal megalakulásuk után az önkormányzati választásokon két képviselõi és öt bizottsági mandátumot szereztek.
Idén októberben ismét önkormányzati választások lesznek, ahol természetesen mi, pálmások is jelen leszünk, várhatóan minden választókörzetben tudunk állítani képviselõ-jelöltet.
Magam 22 éve dolgozom az egészségügyben, a szentesi dr. Bugyi István Kórházban, betegágy mellett. Szomorúan tapasztalom, hogy ez, a valaha nagy múltú intézmény az összeomlás szélén áll. Tudom, hogy az egészségügy problémája nemcsak városi szintû, hanem országos, de a mi kórházunk helyzetét súlyosbítja, hogy az épületei teljes felújításra szorulnak, elavult a mûszerpark, kevés az orvos, a szakdolgozó. Ha lenne is utánpótlás, nincs semmi, ami itt tartaná a kezdõ orvosokat, mert semmi támogatást nem kapnak, hogy itt telepedjenek le. Ez nagy hiba! Igenis a városnak és a megyének is tenni kellene azért, hogy az utánpótlás itt maradjon.
A közalkalmazotti bértábla legalsó szintjét adják nekünk, (ez összegben havi nettó 85-90 ezer Ft), míg a környezõ városokban – Szeged, Hódmezõvásárhely – magasabb az alapfizetés, mint nálunk. Mondhatnám úgy is, hogy nálunk a legalacsonyabb. Semmiféle egyéb juttatás nincs, de ez is csak a szentesi kórházban van így. Ne csodálkozzunk hát azon, ha pár kilométerrel odébb helyezkednek el az orvosok és a nõvérek.
Mi megértjük, hogy nagy a kórház adósságállománya, de azt is tudjuk, hogy ezt nem mi okoztuk!
Természetesen ennek a helyzetnek a betegek látják kárát, hiszen hiába van nagy, súlyponti kórházuk, ha nem kapják meg a szükséges ellátást, vagy csak nagy sokára.
Példának okáért: egy csípõ- vagy térd protézis mûtétre 7-12 hónapot kell várnia az egyébként is nehezen mozgó betegnek. Mire szegény mûtétre kerül, lassan már menni sem tud. Akkor még meg sem említettem a körülményeket, az osztályok állapotát, felszereltségét. Elkeserítõ!
Ha minden így marad, becsukhatjuk a kaput, mert elmennek innen a betegek egy szebb, komfortosabb, modernebb, megfelelõ szakdolgozókkal mûködõ intézménybe. A dolgozói elvándorlás sajnos egyre magasabb. Az a kevés lelkes ember, aki marad (köztük én is) csupán hivatástudatból, emberszeretetbõl, hûségbõl teszi.
Nagy a feladat! Vissza kell adni ennek az intézménynek a megilletõ helyét, a gyógyító hivatásnak a megfelelõ tiszteletet. Azok az orvosok, szakdolgozók, akik még itt vannak, a nagy elõdöktõl tanulhattak (Bugyi profeszszor úrtól, Badó tanár úrtól és még hosszan sorolhatnám) és szívügyüknek érzik kórházunk sorsát, becsületét.
Ez az intézmény a miénk, szentesieké! Minden adottsága megvan ahhoz, hogy könnyebb legyen a betegeknek gyógyulniuk, elviselniük fájdalmukat. Kevés kórház büszkélkedhet ilyen gyönyörû, parkosított kerttel, reggeli madárcsicsergéssel.
Szeretem ezt a kórházat, szinte kislányként, 17 évesen kezdtem itt dolgozni. Jó lenne, ha a régi fényében ragyogna.
Sebõk Erika