A bensõmben úgy õrzelek,
mint drága festményt a keret.

Te vagy bennem a tartalom,
s jól esik súlyod tartanom.

Oly árva lennék nélküled,
mint a kép nélkül a keret.

Bennem ragyog, fénylik képed:
téged látlak, ha rám néznek.

Nap vagy, csodás, meleg, tiszta:
én csak fényed verem vissza.

Ám mégis egy vagyok veled,
mint a képpel egy a keret.

Bensõm erõs karként ölel -,
ki ne bújj soha belõlem…!

Várkonyi István csongrádi újságíró, költõre (1923. szeptember 21. – 2004. április 23.) emlékezünk ezzel a versével, amely a “Szívvel írott vallomások” c. kötetében jelent meg halála elõtt egy évvel, ötven verse és közel negyven tárcanovellája társaságában.

Ez a bejegyzés 2010 05 01 09:25-kor készült és a következő kategóriákban található: Újság cikkei, Verssarok. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.