Lacival és testvérével, Lajossal, valamint a Horváth és Keresztes gyerekekkel a 20-as, 30-as években a Nagyvölgy melletti õsgyepen rúgtuk a rongylabdát és karikáztunk. Ekkor kezdõdött a barátságunk.

Bese Lajos, a családfõ kora tavasszal agyaghordó talicskára pakolta a munkaeszközeit, fõznivalót és edényt, ruhanemût, takarókat. Elindultak a Nagyhegy szélén a kunszentmártoni út felé, a fábiánsebestyéni út melletti Szigeti József építõanyag-készítõ telepére. Gyermekei kor szerinti sorrendben követték: Lajos, Mária, László, Eszter, Erzsébet és mögöttük az édesanyjuk.
A szülõk kézi veretû hódfarkú és kúpcserepet vertek. A munkaasztalt elérõ gyerekek a nyersanyagot vitték a szárító polcokra. Laci a 30-as évek elején a Deák Ferenc utcai elemi iskolába, Vecseri Sándor igazgató osztályába járt, én is. Év vége elõtt abbahagyta a tanulást, szüleihez ment, hogy testvéreivel együtt dolgozzanak. Az értesítõt késõbb kapta meg. Lajos és a lányok iskolás koruk után az építõanyag gyártásban nehéz fizikai munkát végeztek. 
Laci Berényi László fazekas mesternél és Berényi Bálintnál feketekerámia-készítést tanult. A levente városi zenekar karmestereitõl a Bese fiúk a rézfúvós zene szépségét ismerték meg, így annak elkötelezettjei lettek. Esténként a Nagyhegy 240. sz. szõlõszéli Kispaté út sarki otthonukban gyakorolták a muzsikálást. A Simonyi Óbester huszár laktanyában viszont kürtösként fújta a takarodót. Élmény volt hallgatni. László 1946-ban a Csongrád-Szentes közötti tiszai híd építésekor édesapja kubikos csapatában szorgoskodott. Katonai szolgálatát építõ-mûszaki alakulatban kezdte, tiszti beosztásban folytatta. Civilként a laktanyát építettük, és hozzánk jött baráti beszélgetésre.
Nyugdíjazása után a hajdan tanult szakmát, a feketekerámia-készítést folytatta. Kiállításokon vett részt, és számos díjat is elnyert. Közismertté válva a fiatalokat tanította az agyagot formálni, kiégetni. Bese László munkásságával kiérdemelte a Városért emlékérmet, de a Magyar Kultúra Lovagja címet is.
Laci testvéreit, családját szeretõ, segítõ ember, igaz jó barát volt. Nem felejtelek el… Bizonyára Gaál Sándor, Demeter István, Kispál Antal vagy Szikszai Imre… gyerekkori pajtásaink sem.

Kátai Ferenc

Ez a bejegyzés 2010 03 27 21:37-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.