“M.” és “P.” ötven éve három évig tanulták az ács szakmát. Segédként is dolgoztak együtt. Szorgalmas, jó szakemberekként lettek ismertek.

Életük hetedik évtizedében, 1952-ben a szentesi Magasépítõ Nemzeti Vállalat dolgozóiként építették a kistõkei Sertéstenyésztõ Nemzeti Vállalat szentesi telepét. A fenyõ gömbfát bakra helyezték, kapcsolták. Oldalára vonalat húztak. A gömbölyû részt kb. 50 centinként csokonyai fejszéjükkel egymás után csapva abs-tikolták (ék alakban bevágták). Ezután bárdoltak. Így munkálták szögletes sarkú építõanyaggá.
“M.” ujjával mutatta társának, hogy hova vágjon. Õ rögtön vágott. A mutatóujját is levágta, a fába is belevágott. “M.” a csonkolt kezével szaladt az elsõsegélynyújtó helyre…
“P.” a levágott részt a forgácsból felkapta, társának utána szólt: “viszed ezt is!” “M.” válasza nyomtatásba nem illik. A baleset oka nem derült ki. Szakmai hiúság? (Engem ne irányítson…) Vagy a szoros normával igyekeztek pénzt többet keresni? “P.” fegyelmivel megúszta… “M.” keze meggyó-gyult. Nyugdíjkorhatáruk után is tevékeny emberek voltak, életük végéit.
Monológ: Szentes keleti területén az ötvenes évek elején a Veker partjától a Kórógy déli oldaláig zsigerháton faragtak az ácsok. Nagynyomáson a Zsoldos Rt. vitálisi gazdasága mellett, továbbá a vásártéren építettük magtárakkal a sertéstelepeket.
Kátai Ferenc

Ez a bejegyzés 2010 02 17 12:56-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.