Régebben a vallásos emberek számára a hit közelsége óriási biztonságot adott. Ma is így van ez, csak másképpen. Ismerõseimet kérdeztem a magányról és emberiségrõl. Összegezve: az emberiség egy nagy-nagy közösség, de rájöttek, hogy az ember minden lényeges élethelyzetben egyedül van.

Egy súlyos helyzetben, vagy mûtét esetén akár hogy szeret a szülõ, gyermek, házastárs, nem tud belépni a mûtét félelmébe, fájdalmába, szorongásába, egyedül kell végigcsinálni azt. Egyedül születtünk és egyedül is halunk meg.
Létezik társas magány, páros magány és egyedül való magány is. Életünk terheit nem tehetjük át más vállára. Ezért a “vallomások” sokszor feleslegesek, míg máskor  nélkülözhetetlenek.
Mire gondolok? Sokan megteszik, hogy nem õszinték egymáshoz. Csalogatják és félrevezetik  a párjukat. Vannak kivételek: aki õszintén bevallja, “szörnyût vétkeztem ellened, megcsaltalak”. Miért mondja el? Akár nõ, akár férfi, nem tud csinálni semmit, csak megalázott, féltékeny, kiszolgáltatott lesz. Ezek a személyek azért cselekszenek így, mert gyengék ahhoz, hogy elviseljék saját cselekményeik súlyát, és legalább a felét rá kívánják terhelni a párjukra. Ilyenkor hallgatni kell, de tiszta sor, hogy a kapcsolat  érzelmi téren megváltozott.
Az egyedüllétet a felszínen elfeledteti a társaság, a kapcsolatok, de a magány valós. Mit csinál az ember, ha egyedül van? Igyekszik lefoglalni magát. Társaságot keres, programokat hajszol, TV-, rádió-, zenehallgatás. Igyekszik megtörni a csendet, a magányt.
Az ember hitelességéhez hozzátartozik a magány is. Képes kapcsolódni másokhoz, és szembesülni bizonyos hatásokkal. A baj az, hogy jelszavakkal, reklámmal, stb. könynyen irányítható a tömegember, ezek az eszközök manipulációra adnak lehetõséget.
Az ember szociális és biológiai okokból is társas lény, valahova tartoznia kell. Állandóan fejlõdünk, ami alatt – én-lénnyé – vált személyiségünk  a szabadságot is akarja. A fejlõdés során átcsapott a társadalmi jelenség elidegenedésbe. Az emberek többsége mindkét igényét szeretné kielégíteni. Az értékrendet be kell tartani másokkal és magunkkal szemben is. Az értelem és érzelem uralkodik együttes élmények, követelmények (pl. társaság, bulik, üvöltözés, stb.) hatása alatt, de ez nem jelent közösséget. Az egyén magányát nem oldja meg, csak elfeledteti egy idõre.

Csordás Istvánné
természetgyógyász
eü. szaktanácsadó

Ez a bejegyzés 2010 02 25 07:12-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.