Egészség és művészet I.
Egészség és Mûvészet címmel szimpóziumra került sor a Székesfehérvár közelében található Nádasdladányban. Az alábbiakban dr. Frenyó Zoltán (1955), a filozófiai tudományok kandidátusának „A szépség hatalma” címû elõadásából a bevezetõ gondolatokat olvashatják.
A mai kor embere igen nagy nehézségekkel szembesül, amikor tájékozódni kíván életének rendeltetésére, hivatására, kibontakoztatására, mûvelõdésére és megannyi közösségi szereplésére vonatkozó szerteágazó, sokszor egymással igencsak ellentétes felfogások között. Nemegyszer érezzük hiányát annak, hogy egy kurrens szemlélet, egy megnyugvó értékrend szolgáljon támpontul életünk vezetésére. A régi korszakokra vonatkozó e témában végzett kutatásaink során tapasztaltuk, – mondta az elõadó – elõdeink is hasonló dilemmákkal küzdöttek. Ez nemcsak vigaszul, hanem fõleg tanulságul szolgálhat számunkra.
Az ember ösztönös módon valahogy túl szokta élni a téveszméket, és az ezeket képviselõ erõket. A kultúra és a filozófia viszont arra való, hogy lehetõleg tudatosan kerüljük el a károkat, és alakítsunk ki olyan szemléletet, amely a személyiség igazi gazdagodását szolgálja. A mûvészet és az egészség olyan területek, melyek egymásra vonatkoztatása nagyon idõszerû az emberi természetnek ránk (is) vonatkozó filozófiai vizsgálatakor.
Hogyan jelenik meg A SZÉP fogalma és hatása az egészség és a mûvészet területén? A szép az egészség a tisztaságot, mint a teljes harmóniát jeleníti meg. Hippokratész (Kr. e. 460-377), az orvostudomány ókori görög megalapítója írta: “Akkor örvend tehát az ember a legtökéletesebb egészségnek, amikor az elemek helyes arányban keverednek benne minõségi és mennyiségi szempontból egyaránt: ezért eszményi a keveredésük. Van olyan betegség, amikor ezen alkotóelemek egyike hiányzik, vagy túlsúlyba kerül, vagy pedig a testen belül nem olvad össze az öszszes többivel.”
A klasszikus európai kultúra kialakította az emberi lélek értelmi, erkölcsi, érzelmi vetületeinek, az egész embert tekintve pedig a test-lélek-szellem egyensúlyának, egységének – EGÉSZségének – eszményét, mint az egészséges emberi személyiség alapját. Ebben az összefüggésben találja meg a helyét az esztétikum, a mûvészet világa, amelynek központi fogalma A SZÉP, mely klasszikus felfogásban maga is a harmonikusból – a zárt és arányos
összeállításból – leli meg tartalmát. A szép, a jó, az igaz egységének elve mind az ember, mind pedig a világ értelmezésében és megértésében látásmódot eredményez, amit a filozófia biztosít. Platón (Kr. e. 427-347) ókori görög filozófus szerint: 1./ Aki sokféle szépet szemlél, de magát a szépet nem látja, és mást sem tud követni, aki õt erre irányítaná, arról azt kell mondanunk, hogy mindenrõl csak vélekedik, de arról, mirõl vélekedik valójában nincs tudása. 2./ Az igazi tudást a filozófus képviseli, mert õ az, aki képes a dolgokat egységben szemlélni. 3./ Mindent egészében ismerni: szép.
A testi-lelki-szellemi e-gyensúly, az EGÉSZség szempontjából alapvetõen fontos! Kiderül ennek elengedhetetlensége egyes korok, irányzatok, egyes emberek tanulmányozása során is, amikor természetük egyik tényezõje túlságosan elõtérbe kerül, vagy éppen háttérbe szorul. Éppúgy embertelenségbe torkollik a mértéktelen testkultusz, a materializmus, a naturalizmus stb., mint ahogy korán sem merül ki az emberi természet a lelki elem parttalan, mindent uralni akaró érvényesítésében, bemutatásában (pl. szentimentalizmus, dekadencia stb.). Hasonlóképpen helytelen, ha az embert merõben, mint ésszel bíró lényt tekintjük, akiben túlteng a racionalizmus szelleme. Bár az értelem büszkén vállalt megkülönböztetõ tulajdonságunk, a hûvös ész önmagában nemcsak áldás, hanem erkölcs híján elszabadulva rettenetes és embertelen teljesítményekre képes.
Lejegyezte: Paksi Márta