Cukor, aki nem olvad a vízben…
Név: Horváth „Cukor” Tamás, Szül. : Szentes, 1979. 11. 25. Sport: vízilabda. Poszt: kapus. Csapat: Szentesi VK. Kedvenc zene: Metallica, Hobo Blues Band, Deák Bill Gyula. Kedvenc film: Bud Spencer és Terence Hill klasszikusai, régi háborús filmek. Kedvenc állat: Kutya. Kedvenc ital: bor, pálinka, ásványvíz. Kedvenc könyv: nincs kedvenc, mindig az, amit éppen olvasok arról a témáról, ami épp foglalkoztat.
– Mikor és hogyan kezdõdött a vízilabda iránti elkötelezettséged?
– 1987-ben a szüleim írattak be a vízilabda-elõkészítõbe, mert átfújt a szél, olyan vékony voltam. Két évig jártam le edzeni, majd egy év kihagyás után, 1990-ben kezdtem újra vízilabdázni Ikládi Bandi bácsinál. Ekkor lettem igazolt játékos, és innen már egyenes volt az utam. Már a legelsõ tornán én lettem a torna legjobb kapusa, a csapattal pedig sorban megnyertünk mindent. Megvolt a sikerélmény.
– Miért éppen kapus lettél? Te választottad ezt a posztot?
– Mivel kimaradt az az egy év az elõkészítõ után, amikor visszamentem, nem úsztam olyan jól, mint a többiek, így beraktak a kapuba.
– Ami – látva a sikereidet – jó döntésnek bizonyult. Milyen eredményeket értél el vízilabdázóként?
– Magyar Kupában bronzérmesek lettünk, és hajszálon múlt, hogy nem mi játszottuk a döntõt. A LEN-Kupában a legjobb nyolc közé jutásért játszottunk három olyan európai sztárcsapattal, akik mind voltak már BEK-gyõztesek, így végül az elsõ tizenhatba jutottunk. Magyar Bajnokságban a hatodik helyen végeztünk, a Spanyol Királyi Kupában és a Spanyol Bajnokságban pedig nyolcadik-nyolcadik helyezettek lettünk egy másodosztályból feljutott csapattal. Emellett végig utánpótlás-válogatott voltam…
– Hogy kerültél Spanyolországba?
– Sok szentesi játékos igazolt külföldi csapatokhoz, én is szerettem volna magam idegenben kipróbálni. Vonzott a karrierlehetõség és a külföldi csapatok bõkezûsége. Egykori csapattársaim ajánlottak a Valencia csapatába, ahol éppen kapust kerestek. Annyira adtak a szavukra, hogy még próbajátékra sem kellett mennem, rögtön leigazoltak a 2003-2004-es idényre.
– Miért jöttél vissza mégis Szentesre?
– Itthon elnökségváltás volt a klubnál, és az új vezetõség hívott vissza. Jól éreztem magam Spanyolországban, de igazából lokálpatrióta vagyok, és a barátnõm – aki azóta már a feleségem – is itthon volt. Hazahúzott a szívem.
– Tehát itthon folytattad tovább. Állt-e elõtted példakép, aki ösztönzõleg hatott rád?
– Nem vagyok egy rajongó-típus, bár nagyon sok emberre felnézek, de ezekben az emberekben inkább egy-egy jellemvonás szimpatikus. Tetszik például Benedek Tibor kitartása, fanatizmusa, ahogy a napi 7-8 órás edzések után õ még külön ott marad egyedül tovább edzeni; tetszik Kása tehetsége, zsenialitása, Kósz higgadtsága… Végsõ soron mindegy, hogy van-e valakinek példaképe, vagy nincs, mert úgyis mindenkinek önmagát kell „megcsinálnia”.
– Mennyire tartod fontosnak az étkezést sportolóként? Tudatosan választod ki, hogy mit eszel?
– Otthon a szüleim már egész kicsi gyerekkoromban hozzászoktattak a rengeteg zöldséghez és gyümölcshöz, de nem vagyok vegetáriánus, szeretem a húst is. Az alapok tehát adottak. Tudatosan fõleg a meccsek elõtt figyelek oda arra, hogy idõben egyek, és ne nehéz, vagy túl sok ételt. Üres gyomorral lehet játszani, de teli hassal nem megy.
– Hogyan készültök a meccsekre, milyen edzésprogramja van a csapatnak?
– Hétköznap – szerda kivételével – napi két edzésünk van. Délelõtt 10:45-tõl 12:45-ig vagyunk vízben, este pedig 19:15-kor kezdünk az edzõteremben, majd 20:30-tól megint vízben vagyunk 22:00 óráig, vagy kicsit még tovább. Szombatonként meccs elõtt még van egy edzésünk délelõtt.
– Emellett magánszorgalomból is edzel?
– Már nem. Régebben sokszor lejöttünk egy-egy csapattársammal a strandra gumikötelezni, lépcsõzni a lelátón, vagy futni a ligetben. De már elmúltam 30 éves… (nevet).
– Ezek szerint leginkább a strandhoz kötõdõ mozgások vonzanak. Sportoltál valaha mást is a vízilabdán kívül?
– Persze. Általános iskolában a kézilabdacsapattal megyei bronzérmesek lettünk, de röplabdáztam, teremfociztam és pingpongoztam is.
– Ha nem vízilabdáznál…
– … akkor kézilabdáznék.
– Van valami hobbid a sporton kívül? Mit csinálsz szabadidõdben?
– Szeretek horgászni, biliárdozni, és szeretek a szabadban lenni; például a Tiszán fejelni vagy tengózni, és egy jó kis grillezés sincs ellenemre. De amióta megszületett a kisfiam, próbálok minél több idõt a családdal tölteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy feladtam volna azokat a dolgokat, amiket eddig szerettem, csak már más lett a fontosabb. Az elmúlt évben, jó, ha néhányszor ki tudtam menni horgászni, de nem bánom. Már alig várom, hogy a kisfiam felnõjön annyira, hogy õt is érdekelje, és vihessem magammal.
– Fontosnak tartod-e, hogy a kisfiadat is a sportra neveld?
– Mindenféleképpen. Még alig múlt két éves, de már korcsolyázni jár… A nagynénje a jégpályán dolgozik, miatta szoktuk levinni. Már egyedül totyog a jégen. A strandra is szeret járni, most szoktatjuk a vízhez, jövõre pedig már szeretnénk úszni tanítani. Szerintem alapvetõ dolog, hogy magabiztosan megtanuljon úszni. Fõleg egy ilyen helyen, mint Szentes, ahol a strandtól kezdve a Tiszán és a Körösön keresztül a különféle tavakig ennyi víz van. Persze örülnék, ha vízilabdázó lenne, de nem akarom ráerõltetni. Nem vagyok olyan elvakult szülõ, aki azt mondja, hogy „nekem nem sikerült, majd a gyerek lesz válogatott”. Furcsán hangozhat ez egy szülõ szájából, de lehet, hogy nem fogja szeretni a vízilabdát, vagy nem lesz tehetsége hozzá. Nem baj, én azt szeretném, hogy megtalálja azt a sportot, amit õ szeret majd.
– Mivel foglalkozol, amikor nem a vízben vagy?
– A Testnevelési Fõiskolán szereztem vízilabda edzõi képesítést. A sport miatt nem volt egyszerû a tanulás, már a középiskolában is magántanulónak kellett lennem az edzések miatt. Elkezdtem két fõiskolát, de az egyik a válogatottság miatt, a másik pedig a külföldre igazolás miatt maradt félbe, de nem bánom, mert úgy érzem, jól döntöttem. Jelenleg logisztikát tanulok, és a Lyoness nevû MLM-rendszerben dolgozom, hogy ha abbahagyom az élsportot, akkor ne a semmibe szálljak ki. A késõbbiekben is egy magánvállalkozásban gondolkodom, a mûanyag-újrahasznosításban látok lehetõségeket.
– Van-e valamilyen irányelved, amit követsz?
„Mindent – mértékkel!” Nem vágyok milliókra, de meg tudjak élni, ne legyenek filléres gondjaim. Nem kell hatalmas luxuskocsi, de legyen egy jó, megbízható, biztonságos autóm. Nem vagyok olyan ember, aki magasztos eszmékhez tartja magát. A legnagyobb értékek számomra az életben a család, a békesség, a nyugalom és a biztonság.
Erdélyszky Szilvia