Ki az az ember…
"Budapesten született, Erdélyben soha nem járt, nagyvárosi létben szocializálódott, diszkókba rendszeresen járó fiatal egyetemista fiúk és lányok szemében a második könyv elolvasása után – számukra is teljesen váratlanul – könnyeket csal? Ez az ember Wass Albert, akiben a 19. századi nagy magyarokhoz hasonlóan több művészi nagyság találkozott.
Takaró Mihály tanár bő 120 perces előadásban Wass Albertet, a kisgyermeket, a kozmopolita diákot, az írót és költőt, a gazdálkodót, az erdélyi közembert, a katonát, a férjet, a családapát, a menekültet, az emigránst, a magyarokért és a hazáért élete végéig Amerikában tevékenykedő tudós embert mutatta be élvezetes, korrekt előadásában.
Wass Albert 1908. január 8-án Válaszúton – Kolozs megye – született, és Floridában – USA – 1998. febr. 17-én halt meg. Az erdélyi – mezőségi – főnemesi családba született gyermeket elsősorban – a több 10 ezer hold földdel rendelkező nagyapa – gróf Wass Béla "tanította az életre". Később a családja eredetét 1147-től igazolni tudó "kicsi gróf" kolozsvári református kollégiumi tanulmányai után a debreceni egyetemen sajátította el az erdő- és vadgazdálkodás tudományos elméletét. Ezt követően Németországban, majd Párizsban járt egyetemre. Hazatérése után, 1934-ben rábízták a családi birtokok vezetését, majd nagyapja utódaként 1936-ban Erdély református főgondnokává /világi püspökének is megválasztották.
Irodalmi munkássága 20 éves korától, elismertsége azonban csak 1937-től kezdődött. Ez időben több írótársaság és egyetem is tagjai sorába választotta. Mélységes természet szeretete nyomán írásait líraizált prózának nevezik. 1940-ben Csaba című regényében azt az új férfi ideált teremtette meg, amely képes lesz Erdélyt "felemelni". 1943-ban már országosan elismert, nagy íróként (a MTA rendes tagja, a Kolozsvári Egyetem díszdoktora, a Kisfaludy társaság tagja, stb.) úgy dönt, hogy nem csak "írnia" kell Magyarország és Erdély védelmében, hanem "tennie" is.
Ekkor önként jelentkezett katonának és hamarosan megkapta az I. és a II. osztályú német birodalmi vaskeresztet (ezek nagybetűk?!!!!) Amikor 1944. januárjában visszatért Kolozsvárra, fontosnak tartotta a helyi újságban megírni: kitüntetéseit kiemelkedő személyes bátorságáért, katonai hőstettéért, és nem az ellenség / a partizánok meggyilkolásáért kapta. Végigharcolta a teljes magyarországi frontot, majd 1945. húsvétján, az utolsó katonavonaton családjával együtt elhagyta Magyarországot.
"- Nem tudom visszajövök-e még?" – tette fel a kérdést feleségének, hat fia édesanyjának.
Eközben a vonat velük, és a magyar kormány irataival – Sopront akkor már lőtték az oroszok – átszáguldott Ausztrián. Onnan Németországba érve elfogyott az üzemanyaga, és a Wass család is amerikai hadifogságba került. A táborból hamarosan szabadon engedték őket. Ezt követően a Németországban élő nagy gyáros apósához mentek, aki az egyik fűrésztelepén helyezte el grófi vejét éjjeliőrként dolgozni. Wass Albert 1947-ben itt írta az Adjátok vissza hegyeimet című regényét. Érezte, hogy új életcélokat kell keresnie.
Ebben erősítette meg az is, ami 1948-ban barátja révén jutott tudomására. Még 1946. nyarán őt és apját Romániában – mint háborús bűnöst-, halálra ítélte a román népbíróság azzal a váddal, hogy 1940-ben ők bujtották fel a magyar csendőröket. Ennek következtében 13 román és 4 zsidó személy meghalt. (Ez alól a vád alól az akkori kivizsgálást követően fel is mentették őket!)
Wass Albert 1948-ban arra a döntésre jutott, hogy kell eljutnia az Amerikai Egyesült Államokba, mert csak ott letelepedve tud Erdélyen segíteni. 1950-ben 4 fiával indult el Amerikába, mivel szeretett feleségének Németországból való elutazását – annak tüdőbetegségére hivatkozva – nem engedélyezték a hatóságok.
1952-ben elváltak. Amerikában feleségül vette farmer befogadójuk – nálánál néhány évvel idősebb – lányát. Floridában egyetemi tanár lett, majd később feleségével amerikai – magyar szépműves céget / könyvkiadót alapítottak annak érdekében, hogy az amerikaiak az igazat olvashassák a magyarokról és a környezetükben élő nemzetekről.
Romániában,1978-ban "felelevenítették" Wass Albert halálos ítéletét (ami alól azóta nincs felmentve!). Az "ügyet" kivitték Amerikába is, ahol sajtó kampányt, és vizsgálatot indítottak ellene. Ám ott nem találtak semmi terhelő iratot ellene.
Skót származású amerikai felesége 35 évi házasságuk után 1987-ben meghalt. Az asszony nem tudott ugyan magyarul, mégis a "magyar ügy" legnagyobb propagálója lett Amerikában. Segített férje előadásai helyszíneinek megszervezésében, ill. regényei kiadásában, a "magyar történelmi igazságnak" az amerikaiakkal való megismertetésében.
1990-ben a magyarországi politikai változások nyomán Wass Albert új lelkesedéssel tevékenykedett, és gondolt magyar állampolgárként várva-várt hazatérésére. 1996-ban írta meg ezen szándékát a Belügyminisztériumnak. Az akkor már 89 éves író hosszú hónapok után kapta csak meg kérése elutasításáról a választ, amit aztán megváltoztattak. Egy évre mégis engedélyezték számára a magyar állampolgárságot. Ezek a tények mélyen lesújtották az amúgy is sok gondtól meggyötört idős embert. Ezek ellenére 1998. január 8-án – 90. születés napján – csodálatos beszédet tartott családja körében az ÉLET mellett: "Élni kell, ahogy lehet!"
Sajnos nem segítette ebben igazán neje – második felesége egykori barátnője sem -, és öt héttel később, február 17-én éjjel, egy újabb családi vita után, önkezével vetett véget életének. A vizsgálatok és Géza fia elmondása alapján megállapítható, hogy az 1991-től vele élő 3. házastársának túlzott anyagiassága és lelki terrorja is hozzájárult, hogy a végzetes éjszakán a "hontalan magyar" – gróf Wass Albert – önmaga ellen fordította fegyverét, és meghúzta a ravaszt.
"Hontalan vagyok,
mert hiszek jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben,
és Istenben, kié a diadal.
Hontalan vagyok,
De vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
És maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar."
Wass Albert műveiben nem semlegesen, de mindvégig elfogulatlanul adja vissza a megragadott valóságot, és közben a szeretett Erdélyt és az ott élők sorsát tárja elénk visszaemlékezései, és a hozzá kilátogató atyafiai friss hírei alapján.
Az íróról hiteles információkat Takaró Mihály: Wass Albert igazsága című könyvében olvashatunk. A szerző Szentesen elhangozott előadása végén a máig nem rehabilitált író munkásságát így összegezte: "A víz szalad, a kő marad. A kő marad!"