A Karácsony egy olyan ünnep, amit talán az egész emberiség a szeretet ünnepének él meg. Valahogy a lelkünk is megtisztul. Elõre készülünk arra, hogy szeretteinkkel egy asztalhoz ülünk gyertyafényes vacsorára vagy ebédre, és meglepetéssel – ajándékok átadásával – szerzünk egymásnak örömet. Jó látni a gyermekszemek csillogását, és egy idõre elfeledni kegyetlen világunk gonoszságait.
http://www.youtube.com/watch?v=5KYtl3IfrbQ&feature=related

Kicsit elábrándoztam a Karácsony ünnepén, hiszen én is nagyon várom, hogy szeretteimmel egy asztalhoz ülhessek, együtt lássam õket legalább az év egy napján.
Karácsonyi hangulatomból kizökkent az a sok tönkretett család, az az ember, aki sorstalanná válik, kiverik a kezébõl a munkát, amivel emberi méltóságát is széttapossák. Családja szájából kiveszik a kenyeret, ha még van fedél a feje felett, abból elveszik a meleget és a fényt, s végül a fedelet is elhúzzák majd a feje felõl. Van egy szlogen: “Otthonod a banké!” Az a veszély fenyeget bennünket, hogy lassan az utcán fedél nélkül annyian élnek majd, – nem mondhatom, hogy laknak, mert ahhoz lakás kell – mint a lakásokban. Vajon, akik ide juttatták õket, próbálták már beleélni magukat olyan sorsba, hogy nincs hova hazamenni? Hogy nem tudja, mit ad a gyerekének enni másnap? Neki viszont annyi a pénze, vagyona van, hogy már számon se tudja tartani… Megdolgozott érte? Ha bíznak Istenben, azt hiszik, hogy pénzért a mennyországot is meg tudják vásárolni maguknak úgy, mint a földi hatalmat? Én nem vagyok képes beleélni magamat ezeknek az embereknek a lelkivilágába. Mi lesz még ebben a kis országban? Az emberek másik csoportja, akik még dolgoznak, attól rettegnek, hogy hasonló sorsra juttatják õket. Eltávolodnak egymástól, bizalmatlanság uralkodik el rajtuk. Az emberek elszegényednek. Nincs jövõkép, hisz ha elõre néz, mit lát? Sorstalanságot. Közben az agresszió mindenhol eluralkodik: a családban, az iskolában, az egészségügyben, az utcán… Moldova György írja a következõket: “Ha nem vetünk véget a folyamatnak, a pénz vagy az életed lesz a lózung.” Legalább mi, akik felismertük ezt a helyzetet, próbáljunk meg egymáshoz visszatalálni, csak magunkra számíthatunk. Próbáljunk meg segíteni magunkon és egymáson. Ne hagyjuk e kedves ünnep pislákoló gyertyafényét kialudni. Vegyük vissza a Karácsonyt, és emeljük fel a szeretet  trónjára! Ott a helye.
Hegyaljai Valdemárné

Ez a bejegyzés 2009 12 19 12:29-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.