A Hegedûs László Helyõrségi Klub, ma HM. Honvéd Kulturális Szolgáltató KHT. intézménye, dolgozói a Magyar Kultúra Napjáról emlékeztek meg a hét elején. Ez az alkalom az intézmény élén történt vezetõváltás jegyében zajlott.

Régi hagyománya van már a Hegedûs László Helyõrségi Klubban a közmûvelõdési programoknak. Az intézmény élete az utóbbi évtizedekben eggyé vált Túri Andrea népmûvelõ szakmai munkájával. Ez alkalommal a kulturális kht. munkatársai, Hellán Mária és Sipos Gábor is eljöttek, hogy az intézmény kollektívájával, és a város közéleti szereplõivel, valamint az intézményben mûködõ klubok tagjaival együtt elbúcsúzzanak a nyugállományba vonuló igazgatónõtõl.
Furcsa egybeesés ez a kultúra ünnepén. A Seres Formáció muzsikája oldotta ugyan a jelenlévõkben megfogalmazódó értetlenséget. S amikor – az õ napján – a leköszönõ ünnepelt kapott szót, még sokunk számára  mindig nem volt hihetõ, hogy Andreánkra új kihívások várnak, ám már nem a jó öreg tiszti klub falai között. A Himnusz sorait idézte, s mivel az intézményben egy napot sem nevezett ki sajátjának az évtizedek alatt, most is szerényen állapította meg: vajon illõ e neki a gondolatait közölni errõl az ünneprõl.
– A magyar kultúra a családban kezdõdik, – mondta. Ilyen komoly dolgokban az embernek mindig õszintének kell lennie.
Andrea az is volt, mert hogy a kulturális értékek mellett való kiállás azt mondatta vele: az embernek az életben nem kell mindig jól járnia.
Az intézmény vezetõje saját nyugdíjazását egy jogszabály beteljesítésének nevezte, olyan dolognak, ami nem érdemel gratulációt: legfeljebb a hozzá vezetõ út. Persze a helyõrségi klubok hálózatában nem csak neki jutott osztályrészéül a búcsúzást kiváltó ezen ok. Amint fogalmazott, a Magyar Honvédségnek nem a magyar kultúra szolgálata a feladata, hanem az ország békéjének és biztonságának a fenntartása.
Aztán a munkájával összefüggõ szívszerelmeirõl beszélt. Ilyen a mûvészet, – mondotta, amely erkölcs és tisztesség, azt mutatja meg, amik valójában vagyunk. 1982-tõl mûködött az intézményben a  helyi Képzõmûvészek Kerekasztala, és a kisgölöncsérek klubja. Felidézte azt az emlékét  is, mi szerint Berkecz-né Major Anna hogyan lett majdnem amerikai ösztöndíjas, és miért maradt mégis inkább itthon, szentesi alkotó. Beszélt Tokácsli Lajos és tanítványai elhivatottságáról. Berkecz István és Bíró Jenõ mellett a már elhunyt postatisztviselõ, Katona Imre festõi, mûvészi pályájáról is hallottunk.
Másik szívszerelme a Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetem, ami a Szentesi Objektív Stúdióból nõtt ki évrõl évre ismétlõdõ hagyománnyá. Majd egy kis dobozkából elõkerült néhány relikvia, amely hivatott volt igazolni az elmondottakat. Ezután sorra megköszönte mindazoknak, akikkel a hosszú idõ alatt együtt munkálkodhattak. Így az idén 25 éves Repülésbaráti kör vezetõjének, Bata Sándornak, Bánfi Attila alezredesnek és csapatának, Kovács István dandártábornoknak. Bese Laci bácsi hatalmas vázával kedveskedett neki, és jöttek sorra az egyéni köszönetek virágcsokrok, idézetek, szebbnél szebb gondolatok kíséretében.

Az új igazgatónõ, Berki Gáborné szót kapva bizalmat kért és ígéretet tett arra, hogy a megkezdett hagyományokat  ápolni, folytatni fogja.
(Képen, fent: balról jobbra: Szirbik Imre, Berki Gáborné, Túri Andrea, Hellán Mária, Sipos Gábor és Kovács István dandártábornok.)

Kép és szöveg: dt.

Ez a bejegyzés 2006 01 27 20:48-kor készült és a következő kategóriákban található: Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.