Iszonyú. Ami ma Londonban történt, bizonyítja, hogy gyanútlanul, bárhol, bármikor megtörténhet. Félelmetes, hogy egy isten tudja milyen ügy okán még mindig ártatlan emberek pusztulhatnak el. Voltaképpen örüljünk, amíg kiélhetünk a fejünkből. Vagyis teljesen jelentéktelen dolgokon töprenghetünk, mint pl. a vásárlás, evés, ügyintézés színe, fonákja és társai. Köztük az átkozott politika, mint minden baj forrása. Amíg jobbat nem találunk ki, mi emberek, addig mindig lesz mitől félni. A hatalmon lévő attól retteg, hogy elveszíti a hatalmát, aki pedig nem birtokolja, az attól, hogy nem lesz képes megszerezni. A két tábor között örlődők pedig attól, hogy melyik fogja őket mégjobban tönkre tenni. Félni tehát muszáj, és addig félünk, amíg teljesen elféljük a jövő értelmét, mert nem figyelünk arra, amiért vagyunk. Ki törődik valójában azzal, hogy a gazdaságot a klímaváltozáshoz igazítsa? S azzal ki törődik, hogy ne szennyezzük tovább saját életterünket? Tehát itt most pont. Az "azt hiszem, hogy a gyerekemnek harácsolok" című fejezetnél végképp becsukhatjuk a naplót. Nem azért, mert nekem sajnos nincs ilyen gondom. De nyilvánvaló: amit az egyik kezemmel eldobtam, azt a másikkal sem adhatom oda.

Ez a bejegyzés 2005 07 07 14:20-kor készült és a következő kategóriákban található: Napló. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.