Augusztus végén volt az Erdélyben fekvõ Kibéd község 510. jubileumi ünnepségsorozata. A rendezvényre Zöldi Lászlóné Katika szentesi tekerõs is meghívást kapott, amit népzenész múltjának és kiváló eredményeinek köszönhetett. Sokszor szerepelt már együtt a szatymazi Barackvirág népdalkörrel, akik ezúttal meginvitálták Szatymaz testvértelepülésére. Élményeit, tapasztalatait osztja meg olvasóinkkal.

 
– Autóbusszal utaztunk, rendkívül kellemes társaság voltunk. Mindvégig kiváló szervezéssel találkoztam. Út közben az elsõ napon elidõztünk Ka-lotaszentkirályon. Csodálatos fogadtatásban volt részünk. Egy hatalmas pajtát alakították át nagyon mívesen vendégfogadó hellyé, ide kísértek bennünket, ahol két népviseletbe öltözött gyermek pálinkával kínált minket. Majd a megvendégelés után végig vezettek a településen, láttuk a múzeumukat, és Ady Endre szobrát is azon helyen, ahol egyszer vendégeskedett és egyik versét is írta. A központban látható egy Szent István szobor annak apropóján, hogy idõnként az összes “szentistván” vagy “szentkirály” elnevezésû település képviselõi össze szoktak jönni. A szobor története: a katolikus egyház inkább megvásárolta a területet, hogy elhelyezhessék, mint végigjárják a bukaresti engedélyezési procedúrát, – meséli ragyogó tekintettel.
– Szép kazettás templomuk is van, ahol szintén elidõztünk. A látottak alapján meggyõzõdhettem arról, hogyan adóznak õ-seik emlékezetének. Jellemzõ, hogy minden hírességnek, aki megfordul a faluban, emléket állítanak. Természetesen ápolják legnagyobb kincsüket, a kalotaszegi népviseletet is.

A további eseményekrõl Katika így számol be:
– Családoknál szálltunk meg, végtelen vendégszeretetben volt részünk. Reggel pedig tovább indultunk Kibédre.  Út közben megálltunk a Békás-szorosnál és a Gyilkos-tónál. Este érkeztünk a közel háromezer lelkes fa-luba, és az öt kilométerre lévõ Makfalván aludtunk csoportos szálláson. Más-nap délelõtt Kibéd nevezetességeivel ismerkedtünk. Az ünnepségen díszpolgári címet adtak át két helyi tanár embernek. Este került sor a fellépésekre, ami érdekes volt, – mondja.
– 8 órakor még alig voltak a nagy kultúrteremben, mire aggódni kezdtünk. Aztán a vendéglátók megnyugtattak, hamarosan jönnek az emberek, csak ellátják a jószágaikat. Valóban így is történt, teljesen megtelt az épület 9 órára, és elkezdhettük a mûsorunkat, amelyben fellépett a szatymazi népdalkör, a citerásaik, a szóló énekesük, a mesemondójuk, majd a kibédi néptánc együttes egy zenekarral. Én is sorra kerültem, s újra a szatymazi kórus, majd a programot a vendéglátók néptánc produkciója zárta. Ám volt még egy nagyon kedves színfoltja a mûsornak, két szatymazi “paraszt asszony”, akik vérbeli komédiájukkal fergeteges sikert arattak. Testi adottságaikból ugyanis minden pozitívumot ki tudtak hozni. Az estét igazi vérbõ mulatozás zárta.
Nekem óriási elõnyöm volt, hogy a tekerõt, mint hangszert nem ismerték. Az igazi sikeremet így magának a hangszernek tulajdonítom. Két csokrot játszottam, amit nagyon hálásan fogadtak.

Lejegyezte, fotó:
Dömsödi Teréz

Ez a bejegyzés 2009 09 14 11:40-kor készült és a következő kategóriákban található: Aktuális, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.