Szentesiek a kitüntetettek között – a Megye Mindszenten ünnepelt

Augusztus 20. a magyarság legősibb nemzeti ünnepe, államalapításunkat, Szent István királyunkat, s az életet jelentő Új kenyeret is ünnepeljük ezen a napon.

Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata Mindszent városában 2024. augusztus 20. napján délután 14:00 órától tartotta ünnepi megemlékezését, melyen Gémes László elnök adta át a vármegye kitüntető elismeréseit.

A megemlékezés a Himnusszal vette kezdetét, majd a mindszenti Alkony Népdalkör előadásában a Kiss Kata Zenekar: Magyar vagyok című dalát hallgathatta meg az ünneplő közönség.

A megnyitót követően a Mindszenti Általános Iskola tanulói, Barna Emese és Német Ákos Szuhanics Albert: Augusztus húsz, Új kenyér, asztali áldás című versét szavalták el. Felkészítő tanáraik: Lantosné Pálinkó Erika és Bodnár Henriett.

Ezt követően Gémes László, Csongrád-Csanád Vármegye Közgyűlésének elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy az első magyar király nem csak hazánk határait jelölte ki, hanem egy olyan stabil alapot teremtett, amelyre az utána következő nemzedékek, mi is építhetünk.

Gémes László úgy véli, a hit, a kitartás, az összetartás és a jövőbe vetett bizalom olyan értékek, amelyekre ma is szükségünk van.

Az ünnepi programrendben a vármegye 2024. évi kitüntető díjainak átadása következett.

Barát Enikő Csongrád-Csanád Vármegye Alkotói Díjban,
Pintér Tibor színművész Csongrád-Csanád Vármegye Alkotói Díjban,
Józsa Gábor Csongrád-Csanád Vármegye Alkotói Díjban,
Prof. Dr. Lázár György Csongrád-Csanád Vármegye Egészségügyéért Díjban,
Dr. Kegyes Mihály Csongrád-Csanád Vármegye Egészségügyéért Díjban,
Dr. Ötvös Ágnes Csongrád-Csanád Vármegye Közigazgatásáért Díjban,
Demus Lászlóné Csongrád-Csanád Vármegye Közneveléséért Díjban,
Vig Áron Csongrád-Csanád Vármegye Közneveléséért Díjban,
Baukó Levente Csongrád-Csanád Vármegye Közrendjéért és Közbiztonságáért Díjban,
Vass László Csongrád-Csanád Vármegye Közrendjéért és Közbiztonságáért Díjban,
a Deszki Népdalkör Csongrád-Csanád Vármegye Kultúrájáért Díjban,
Zöldi Lászlóné népzenész Csongrád-Csanád Vármegye Kultúrájáért Díjban,
Bors Károly a Csongrád – Csanád Vármegye Közgyűlés Elnökének Kitüntető Díjában,
Ugrai Panna Csongrád – Csanád Vármegye Közgyűlés Elnökének Kitüntető Díjában,
Bognár Sándor Csongrád – Csanád Vármegye Az Év Legeredményesebb Tehetséggondozó Pedagógusa Kitüntető Díjban

részesült.

A díjátadót követően a szegvári Dobbantó Néptáncegyüttes előadásában Nyárádmagyarósi táncokat láthattak a jelenlévők. A táncokat Magyar Nóra táncpedagógus tanította be.

Az ünnepség folytatásaként az Új Kenyeret Salamon László, Mindszent város plébánosa szentelte meg.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a hagyományoknak megfelelően – 2024. évben is meghirdette a Magyarok kenyere jótékonysági programot, az idei esztendőben, Csongrád-Csanád Vármegyében 28.600 kg búza gyűlt össze, 696 gazda felajánlásából.

A felajánlott búzából sütött, felszentelt kenyeret és cipókat a táncosok a megjelentek között osztották szét emlékül.

A Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.