In memorian Farkas Péter
A búcsú mindig fáj, különösen akkor, ha végleges. Ennél fájóbb csak az, ha egy fiataltól búcsúzunk, és örökre.
Kerékpározni jó, de ehhez biztonságos utak és hidak kellenének, lelkiismeretes dolgozók, akik a legapróbb részletekre is odafigyelnek. Ha mégse, akkor következik be a tragédia. Így történt most is, Peti „hazament.”
Születése óta ismertem, sõt már pocaklakóként is, a csendes, vékonyarcú, barnaszemû fiút. Kockáskerekû triciklijével boldogan száguldott óvódásként, s amit egyszer hallott, azt nem felejtette el soha. Általános iskolás korában már két nyelvet ismert, s nagyon érdekelte a zene. Érdeklõdése megmaradt a középiskolában, míg végül zenekarban kezdett játszani, saját és mások örömére. Érettségi után könnyen vette az egyetemi vizsgákat, s közben élte az egyetemisták gondtalan életét. Örömmel beszélt munkájáról, ami mellett zenekarával koncertezett. Két hete is ezt tették. Mindez már a múlt, megismételhetetlen, mert hiányzik. Valaki, aki hazament az örök otthonba, ott dobol vagy gitározik az égi zenekarban, s mi a szél zúgásában halljuk. Peti, hiába keresünk, nem találunk. Te fentrõl figyeled szeretteidet, barátaidat és mindenkit, akit szerettél, aki fontos volt Neked. A Teremtõ akaratába bele kell nyugodni, nekünk egyszerû embereknek, így a távozásodba is. Tudod Peti, csak az hal meg, akit elfelednek, így Te sokáig fogsz szeretetünkben és emlékeinkben élni, imáinkban is megemlékezünk Rólad. Peti, hazamentél, ahol várt rád papád, most együtt ragyogtok csillagként.
Nyugodj békében, auf Wiedersehen!
füredi zsuzsa