Sor került a megbízólevelek átadására

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2023. november 9-én választotta meg a Helyi Választási Bizottságot, melynek elnöke, Dr. Demeter Attila ismertette a helyi önkormányzati, valamint a nemzetiségi önkormányzati választások végeredményét 2024. június 20-án abból az alkalomból, hogy a képviselők átvették megbízólevelüket.

Dr. Demeter Attila elnök elmondta, hogy a Helyi Választási Bizottság 2023 évben két ülést tartott és három határozatot hozott. 2024-ben pedig tizenegy ülésen hetvenhat határozat született. A munkájuk még nem fejeződött be.

A szentesi választói névjegyzékben 20888 fő szerepelt. Szentes Város Polgármesterét, Szabó Zoltán Ferencet (Jövőnk Szentes) támogató szavazatok száma a szavazáson megjelent 12229 főből 6238 fő érvényes szavazata. A polgármester úr átvette megbízólevelét, majd így tettek az egyéni körzetek képviselői is, akiknek szavazati eredményét az elnök úr ugyancsak részletesen ismertette.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének tagjai: 1. vk. Pohl Anett (JÖSZ), 2. vk. Horvát Zoltán (JÖSZ), 3. vk. Kiss Csaba István (JÖSZ), 4. vk. Pásztor Antal (JÖSZ), 5. vk. Geréné Dunaháti-Vas Márta (JÖSZ), 6. vk. Móra József (JÖSZ), 7. vk. Farkas Nikolett (FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt), 8. vk. Bakó Dániel ((FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt), 9. vk. Szűcs György (JÖSZ), 10. vk. Agócs Lászlóné (JÖSZ). (Részletesen ismertettük a http://www.varosivisszhang.hu/?p=46693 link alatt. –szerk.) A kompenzációs listáról a képviselő-testület tagja lett Lénárt Jenő (Mi Hazánk Mozgalom), Tankó Zsolt (JÖSZ), Sipos Kitti Lídia (FIDESZ-KDNP).


A fenti szervezet második kompenzációs listás képviselője Araczki Endre lemondott a mandátumáról. A Helyi Választási Bizottság még vizsgálja, hogy a FIDESZ-KDNP kompenzációs listáján őt követő Torday Henrietta a helyébe léphet-e.

Majd Dr. Demeter Attila elnök a megbízólevelet a roma települési nemzetiségi önkormányzat képviselőinek adta át. Ők Varga Ferenc (PHRALIPE), Faur Zoltán (Cigány Közösségek Szövetsége), Balláné Duka Bettina (PHRALIPE), Szabó Róbert (PHRALIPE), Duka Alex Norbert (PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete – Központi Szervezete jelöltjei.

Az új képviselő-testület, valamint a nemzetiségi önkormányzat képviselőinek mandátuma ez év októberében lét hatályba.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.