Kilencedszer – sokan összefogtak

Ház a telepítések korából Újmosnicán.Hová lebeg a Kiséri napok hajója?
Nem mindennapi történet szereplői voltak azok, akik ellátogattak a Kisér városrész hagyományos programjaira. Voltak szép számmal minden korosztályból, s mondhatjuk: a megye, sőt a délalföldi régió és hazánk számos pontjáról is. S hogy határon túli vendégei vannak a rendezvénynek, azon már senki sem csodálkozik, hiszen évek óta így van. Sok-sok tényező a szervező „Mosolygósabb Régióért“ Egyesület mellé állt, azonban Dömsödi Teréz egyesületi elnök, főszervező homlokán gyakran futnak össze a ráncok, miközben beszélgetünk.

– A rendezvény óta néhány nap eltelt, joggal érezhetne könnyebbséget. Nem így van?

– Mivel a Kiséri napok önfinanszírozású program, minden évben az utolsó percig lebeg a levegőben minden apró részlet. Nem volt másként az idén sem. Kell néhány hónap, mire a tapasztalatokat kiértékeljük. Meglepetésként ért bennünket  például az a sok-sok újfajta igény, feladat, amit egyesületünknek felvállalni érdemes volna, és illik is a profiljába. Több előremutató, pozitív tapasztalatot hozott ez a mostani programsorozat, mint a korábbiak.

– Ezek a tapasztalatok hogyan épülnek be a jövő évi jubileumi rendezvénybe?

kilencedszer-sokan02.jpg– Ez az 1997. óta fejlesztett programszerkezet az idők folyamán agyonmásolttá, egyben lekoptatottá vált. Személy szerint évek óta dolgozom egy új programszerkezeten, ami a mostaninál hatékonyabb, kevésbé költségigényes, és jobban szolgálná a régió, ezen belül Szentes értékeit. A jubileumi rendezvény egy újnak a kezdete, egyben a csendes összegzés, befelé fordulás, számvetés rendezvénye kell, legyen majd.

– Nem tart attól, hogy az állandó változtatások ártanak a rendezvény népszerűségének?

– Akár vissza is kérdezhetnék: mi állandó ma körülöttünk? A világ állandóan változik, mozgásban van. Szerencsére a Kiséri napok megjelenése marketing szempontból hathatós, érdekes, az imázs mögé gyűjtött tartalom figyelemfelkeltő. A tartalmat bővíteni, a szerkezetet egyszerűsíteni viszont célszerű. Tudomásul kell venni, hogy jelenleg nincs Szentesnek olyan helye, ahol több tízezer ember kényelmesen, minden gond nélkül, komfortosan össze tudna gyűlni szórakozni. Így tehát nincs félni és veszteni valónk.

– Az idei programok közül melyeket emelné ki nagyon, vagy éppen kevésbé pozitív jelleggel?

kilencedszer-sokan03.jpg– Kevésbé pozitívat nem tudok mondani, de nagyon pozitívat sem akarok. A programok megítélését a résztvevőkre bíznám.  Egyszerűen ez telt az erőnkből, amiért mindenek előtt a Nemzeti Civil Alapprogramnak tartozunk köszönettel.

– Apropó! A civil összefogás mennyire valósult meg a rendezvény kapcsán?

– Örömmel tapasztaltam, hogy a vártnál is jobban. Egyesületünk mellé állt partner szervezőként a Bajai Kézműves Egyesület és a makói székhelyű Cigányok Demokratikus Szövetsége. Mindkét szervezet  vezetője további együttműködési szándékáról erősített meg. Ezen túlmenően mintegy 20 civil szervezet képviseltette magát a rendezvényen résztvevőként, és részesedett a programok hozadékaiból, többen forintosíthatóan is. Külön öröm, hogy a civil szféra országos és regionális vezetői közül többen megtisztelték programjainkat.

– Szóljunk a párhuzamosan zajlott I. Nemzetközi Művészeti Hétvégéről is. 

kilencedszer-sokan04.jpg– A programsorozatnak szlovákiai, erdélyi és vajdasági résztvevői is szép számmal voltak. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam a József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére kiírt versíró pályázat végeredményét:

I. korcsoport, diákok:

  • I. Tillinger Zsófia, Budapestről
  • II. Mészáros Katalin Edit Jánoshalmáról
  • III. Oláh Tamás (Zenta) Vajdaságból
  • Különdíjban részesült Király Krisztina szintén a Vajdaságból, Palicsról.


II. korcsoport, felnőttek:

  • I. Réfi János (Sümeg)
  • II. Tripolszky Csilla (Zenta, Vajdaság)
  • III. Bajnóczy Zoltán (Egervár)
  • Különdíj: Tóth Mónika (Szováta, Erdély).

kilencedszer-sokan05.jpgA 91 résztvevő többsége emléklapot, a döntőbe jutott 40 pályázó oklevelet, a díjazottak könyvjutalmakat kaptak. Részletek olvashatók a www.coffeeling.hu/vv honlapunk „Pályázatok“ rovatában. A győztes versekből lapunk folyamatosan közöl.  Az „Erdély kincsei – Szülőhelyem kincsei“ rajzpályázat végeredményét következő számunkban tesszük közzé. Köszönjük ezúton is a zsűri tagjainak, Buda Ferenc Kossuth – díjas tiszakécskei költőnek és Bucsány György ny. tanárnak az építő véleményeket.

kilencedszer-sokan06.jpg– Számos média foglalkozott a rendezvénnyel. Azt azonban még kevesen tudják, hogy egy héttel a rendezvény után a Temes megyei Újmosnicán jártak. Mi volt ennek az utazásnak a célja?

– Egyesületünk tagja, Nagy Zoltán hívta fel a figyelmünket erre a kistelepülésre Temesvár közelében. Ő innen települt vissza Szentesre. Azért is említem a „vissza“ szót, mert írásos dokumentumai vannak arról, hogy Újszentes és Siter mellett ebben a faluban is letelepedtek szentesi családok az 1900-as évek elején. Nos, a kapcsolatépítés szándékával utaztunk Újmosnicára. Itt négy falu, Albina, Medves, Újmosnica és Ómosnica alkotnak közigazgatási egységet, amely élén román polgármester áll. Magyarok már csak Újmosnicán és Medvesen élnek, arányuk a több ezres összlakossághoz képest 30% körüli. A helyi képviselő-testület tanácsosával, Kádár Györggyel, és a  református egyházközség lelkipásztorával, Gazdáné Mátyus Melindával folytatott megbeszélésünk megalapozta igényeikre épülő jövőbeni együttműködésünk kereteit. Erről e lap hasábjain többször olvashatnak majd az olvasók.

Szöveg: Tamás Kata
Fotók: Dömsödi Teréz

A rendezvényről további képes összefoglaló található a
Szentes Mozaik
oldalon.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.