Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulójának megünneplése keretét ezúttal is Szentesen a Kossuth téri zászlófelvonás és az 1956-os emlékhelyek megkoszorúzása jelentette.

Ünnepi beszédében Szabó Zoltán Ferenc polgármester a Büszkeségpontnál így fogalmazott: Minden egyes történelmi eseménynek oka és okozata, kezdete és vége van. Majd hozzátette: felemelt fejjel tisztelgünk mindazok előtt, akik 1956 őszén életüket és vérüket adták azért, hogy mi most egy szabad hazában élhessünk.

Megemlékezett a Sztálin halála előtti terror időszakáról, amelyet gyalázatosnak nevezett, mert minden diktatúra alapja maga a hazugság. Az 1956 évi szolidaritási tüntetés a lengyel társadalom mellett a hazai sürgető változásokra irányította a figyelmet, és a tömeget a Petőfi térre, majd a Bem térre vezette, és kikerült a sztálinista jelkép a zászlónkból. A hatalom a tömeg Kossuth térre vonulásakor már idegesen reagált. Ekkor a rádión keresztül tudták meg egyre többen, hogy Budapesten ezrek és ezrek álltak ki, mint Dávid Góliáttal szemben, a szabadságért. Az elkövetkező napok gyalázata, a sortüzek idején, egészen az 1957. januári, csepeli eseményekig, alig van reményteli időszak. Ami bíztatás, ígéret a rádióban elhangzott, akár a segítség érkezéséről, azt emberek elhitték, de nem így lett – hallottuk.

Kiderült, van fontosabb, mint a demokráciát megvédeni Közép-Európában.  A szuezi válság nagyhatalmi érdekeivel összhangban az USA nem segít a magyaroknak. Küzdöttek tehát, ki hogy bírt. A Corvin közben tizenéves fiúk és lányok, Mansfeld Péterek és Szeles Erikák harcoltak minden eszközzel, ami a kezük ügyébe került. Szabó János bácsik a Széna téren, Gujdár Sándorék Szentesen, mindenki a maga területén küzdött és segíteni próbált. November 4-én azonban a szovjet csapatok teljes erővel támadtak országunkra, és eljött november 11-e is, amikor végképp vérbe fulladt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc. 200ezer magyar menekült el az országból, s egyben vált hontalanná. A kádári amnesztiával ugyan 11 ezren hazatértek. Összességében azonban a rendszer megbüntette mindazokat, akik tevőlegesen részt vettek a forradalomban. Több magyar embert végeztek ki, mint amit a véres kezű Hajnau 1849-től kivégeztetett. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa levette napirendjéről a magyar ügyet – idézte fel az akkori történéseket.

A szentesi eseményekről, Majoros János tüzér őrnagy be nem tartott tűzparancsáról beszélt. Gujdár Sándor őrnagy, a Műszaki ezred parancsnoka okt. 27-én átállt a forradalom oldalára és megtett mindent azért, hogy nálunk ne folyjék vér. A város lakossága pedig élelemmel segítette a forradalmárokat.

Majd összegzésként a polgármester arról beszélt, hogy a forradalom eseményei a világon mindenhol megbecsülést hoztak a magyarságnak és sokan voltak arra büszkék, hogy van egy nemzet, amelynek polgárai felvették a harcot a Szovjetunió, a világ akkori legnagyobb szárazföldi hadserege ellen. 33 évvel később a Köztársaság kikiáltásával sem változtak a tanulságok: soha nem szabad elfelejtenünk, az ember számára a legfontosabb a szabadság. 1956 azt is üzeni, hogy becsüljünk meg minden korosztályt, az idősek élettapasztalatát, a fiatalok lendületét és erejét. Így állhat össze egy életképes társadalom. Ezért 1956 mindig fénypont kell, hogy legyen a szívünkben – zárta megemlékezését Szabó Zoltán Ferenc.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Ez a bejegyzés 2023 10 23 17:16-kor készült és a következő kategóriákban található: Aktuális, Rónahír / Soroló / Szentes hírei online, Szabadidö. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.