Bringázni jó!
Ez év januárjában jegyezték be az „Értetek, veletek” Egyesületet, aminek fõ célja, az értelmi akadályozottsággal élõ gyermekek, fiatalok és felnõttek életének segítése, megszépítése.
S ez a nemes célokat kitûzõ társaság már is bizonyított, egy szép napsütéses áprilisi napon a csongrádi Tisza gáton a Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel karöltve kerékpárversenyt rendezett olyan fiataloknak, akiknek az élet dupla feladatot szánt: le kell gyõzniük a saját problémájukból adódó nehézséget és megállni a helyüket az életben, minden helyzetben.
Ezen a szombaton a csongrádi Tisza-gáton nagy volt a gyerek zsivaj, mindenki a versenyre készült két- vagy háromkerekû biciklijével. Szigorú rajtoltatás után, 500 és 1000 méteren versenyeztek a sportolók. A legfiatalabb versenyzõ elsõ osztályos volt, de a távolság nem jelentett akadályt számára sem. Kilenc város legjobbjai mérték össze kerékpáros tudásukat. Voltak olyan versenyzõk is, akik nemzetközi versenyen már megcsillogtatták az ügyességüket.
Felemelõ érzés volt, hogy a résztvevõk egymást biztatták, sporttársat láttak a másikban, nem ellenfelet.
A szervezõk lelkiismeretes munkáját dicséri, hogy ásványvíz volt minden mennyiségben, ami a tavaszi melegben nagyon jól esett. A Hódmezõvásárhelyi Kozmutza Flóra Általános Iskola Csongrádi Tagintézményében közben készült a finom ebéd, de aki nagyon éhes volt, szendvicset ehetett tízóraira. Az iskola minden helyisége a versenyzõk és kísérõik rendelkezésére állt.
A délelõtti és délutáni fordulókat követõen négy óra körül került sor az eredményhirdetésre. A Speciális Olimpia Szövetség képviselõjének értékelése után sok szép érem csillogott a gyerekek nyakában. Nagyon szimpatikusnak találtam, hogy az „Értetek, veletek” segítõi is osztották a megérdemelt érmeket a versenyzõknek. Egy anyuka örömében nagyot kiáltott, amikor meghallotta kisfia nevét, aki aranyérmet nyert. Minden szülõ és nagyszülõ büszke, amikor meggyõzõdik arról, milyen ügyes a csemetéje, szeretett unokája. A gyerekek õszinte öröme mellett megható volt érezni a kísérõ családtagok örömét, és látni a meghatottságtól fénylõ szemüket.
Az iskola udvarát különleges szeretettel simogató szellõ tette még bensõségesebbé, családiasabbá ezeket a perceket. Mindenki örült a másik örömének, nyoma sem volt az irigységnek, rosszindulatnak. A versenyzõk teljesítményét értékelték, de természetesen érem csak a legjobbak nyakába került egy-egy puszi kíséretében. A segítõknek pedig õszinte köszönet, s mellé valós baráti kézfogás járt. Jól érezte magát kicsi és nagy, szívesen látott vendégként, s a finom ebéd mellé süteményt kaptak desszertnek. Nem volt hiány a mosolyból sem.
Tulajdonképpen ez a szombat egy átlagos tavaszi napnak indult, de mégis különlegesen végzõdött, nemcsak a nap sugarai melegítettek. Olyan érzésem volt, mintha mesében lettünk volna, egyforma volt mindenki, hasznos embernek érezhette magát. Zárszóként elhangzott a Speciális Olimpiai Szövetség tagjától: ez a verseny olyan jól sikerült, hogy jövõre meg kell ismételni! Ennél nagyobb elismerést sem a sportolók, sem a szervezõk nem kaphattak volna.
Segítõként a bringázó versenyzõk nevében köszönöm a szeretetet, a mindenre kiterjedõ figyelmet, törõdést és a szép emlékeket, élményeket, amit ez a nap adott a jelenlévõknek. S mindez nem lett volna lehetséges Mihály János és Pótári Tímea nélkül.
A verseny valóban a fogyatékkal élõkrõl szólt, de olyan körülmények közt, hogy mindenki elhitte, ”…képes olyasmit nyújtani, amit a világ nélküle nem kaphatna meg.” (Chesteron)
füredi zsuzsa