A dohányzásról
Huszadik évemhez közeledve – talán – cigarettázással éreztem magam felnõttnek. Kortársaim is. De az ártalmakra nem gondoltunk. Építõmunkás mestereim, barátaim többsége dohányzott. Én naponta 10-15 Kossuth, Munkás cigarettát felváltva. Munka közben néhány perces “pipahúját” tartottunk teljesítménybérünk terhére. A dohányzó éveim tíz évig tartottak…
1956-ban a manduláim mûtéte vált halaszthatatlanná. A szentesi kórházban dr. Kovács Károly orr-fül-gége orvos végezte a mûtétet. Figyelmeztetett: ne dohányozzak! Betartottam. Ma is. Az orvosra tisztelettel emlékezem. Ha dohányzó személy megy az utcán, lemaradok, vagy elkerülöm.
Monológ: hasonló korú férfi mûtét után “nem bírta megállni, hogy ne gyújtson rá”, ismét mûtõbe vitték.
A dohányzás ártalmai közismertek. Uri Geller is szuggesztív szavakkal figyelmeztetett erre TV mûsorában. 2009. április 27-én kora délután a Vásárhelyi úton egyik házból kilépõ nõ kérdezte az oda igyekvõ másik hölgytõl: “Cigarettája van-e?” Válasz: Nincs! A dohányozni szándékozó csalódottan kerékpárjára ült és elindult a Kossuth tér irányába. A történések tanulságosak lehetnek….
Kátai Ferenc