Szentes Város Önkormányzata június 4-én a Kossuth téren megemlékezést rendezett a hazánk sorsát mai napig meghatározó 101 évvel ezelőtt történt eseményekre emlékezve.
Szabó Zoltán Ferenc polgármester szólt elsőként a megjelentekhez. Azt mondta, az idő kereke és annak forgása talán a legijesztőbb számunkra, mert az időből van nekünk a legkevesebb. Az emlékek halványodhatnak, de érzéseink, eszméink és hitünk soha. Az idő megtanít arra is, hogy legyen türelmünk mindahhoz, amit a jövő tartogat a számunkra. Az idő tehát több mint egy fogalom, mert mindnyájunkban szubjektív érzéseket ébreszt. Az idő megáll örök érvényű történelmi pillanatoknál is, amelyek tanulságosak, sokszor bizakodóak, de van, hogy fájdalmasak.
A trianoni dokumentum 101 évvel ezelőtti aláírása fájt ugyan, de meghatározta a pillanatot, gyermekeink jövőjét, hitünket, de nem befolyásolta magyarságtudatunkat – mondta és így folytatta:

• Az ember küzd azért, amiben hisz, amit érez, és azért, hogy képes legyen segíteni. A békediktátum megszületése előtt eleink küzdöttek. Apponyi Albert, a delegáció vezetője annak adott hangot, amennyiben Magyarország nem kap területi engedményeket, ne írja alá a szerződést, amely az első világháborúban vesztes Magyarország és a győztes Antant hatalmai között mégis létrejött. Ahogy múlik az idő, úgy erősödik bennünk az az érzés, hogy határok nem léteznek, hiszen összetartozunk, hiszen egy vérből valóak vagyunk. A szerződés részleteiről szólva, ismertetve, Magyarországnak teljesítenie kellett a jóvátétel feltételeit.
  A magyarság hűséges, a magyarok minden nehézség ellenére közös egységet alkotnak ma is. Trianon tanulsággal és intéssel bír számunkra. Mégpedig arra int, hogy létezik az alázat, az egység, a jó akarat. Politikától és pártoktól függetlenül ma mindenkinek az a feladata, hogy tegyünk magyarságunk megtartásáért, környezetünkért, egymásért. A tettek mellett a jó szó, az akarat, a bizalom meghozhatja számunkra, hogy Magyarország él, fejlődik és határon innen és túl, őrzi múltjának kincseit. Majd üzent a testvértelepülések lakóinak: számunkra továbbra is közös a jövő – mondta.
• A reformátusok, amikor összegyűlnek, mindig a szentírás után nyúlnak. A korinthosziak leveléből idézett a szeretetről Gilicze Andrásné református lelkész, és arról beszélt, hogy a sok szép gondolat után lépjünk egy akarattal tovább a cselekedetek mezejére, és legyen látszata mindannak, ami fáj, avagy amit el szeretnénk érni. Az Európai Unió nem érti még ma sem, hogy miért fáj nekünk a szétszakítottság annyira? TANÍTANI kell, hallania kell minden fiatalnak, hogy mi volt Trianon után Magyarországon. El kell ültetni a minden magyar felelős minden magyarért Szabó Dezsői gondolatot a felnövekvő generációban, majd ápolni is. Ébernek kell lenni, hogy ne sodródjunk, és ne fenyegessen egy önkéntes Trianon bennünket, amit tapasztalunk a demográfia területén. Az összetartozás napja indítson bennünket arra, hogy HAZA és VISSZA találjunk egymáshoz, megbékélve embertársainkkal.
• Azt tanultam a szentírásban, hogy még Isten sem fogad szeretettel bennünket, ha valamit nagyon adni akarunk neki, ha nem békélünk meg egymással. Lehet, hogy a másik nem akar megbékélni, de bennünk legyen ott a szándék. Szeressük tehát vissza Magyarországot, a magyarokat, mert őszinte szeretet nélkül nincs összefogás sem – jegyezte meg.
  Veres – Ravai Réka evangélikus lelkész asszony kapcsolódott a tavalyi megemlékezésen elmondott gondolataihoz.
• Akkor a szülőhelyemről, a Nyárád-menti Jobbágytelkéről emlékeztem meg. Arra gondoltam, hogy a 101. évfordulón a szülővárosomra, Marosvásárhelyre fogok emlékezni. Gyakorta gondolok arra a Petőfi szállót látva, hogy Komor Marcell és Jakab Dezső a szülővárosomban is komoly emlékeket hagyott. Ilyen a város legmeghatározóbb épülete, a Kultúrpalota. Ahogy épül és szépül a Petőfi, egyre inkább azt érzem, ahogy megpihenek a közelében, hogy visszaröppenek a fiatalságomba. Marosvásárhely majdnem 500 kilométerre van innen és mégis van egy épület, amely a két várost összeköti. A két tervező csodálatos munkái nem csak ezt a két várost, számos továbbit kötnek össze. Csodálatos szó ez, összetartozunk. Ám Trianonról valóban sok mindent lehet beszélni, de én 18 éves koromig a bőrömön éreztem azt, milyen határon túli magyarként élni azon a földön, ami az őseim földje. Valami oka volt azonban annak, hogy így kellett lennie. Keresztényként nem könnyű ebbe belenyugodni. El kell azonban fogadnunk, hogy Isten így rendelte számunkra. S mit tehetünk? Ahogy a Biblia is tanítja: mond el a fiaidnak, nekünk is el kell mondani a fiainknak, az unokáinknak, hogy a határon túl rengeteg magyar él. Nagyon fontos, hogy ezt az összetartozást soha ne feledjük el.
  Dr. Gruber László katolikus plébános fiatalkori élményéről mesélt: hogyan diadalmaskodtak Rómában Trianon felett? 25 évvel ezelőtti történetet osztott meg a jelenlévőkkel, amikor 1995 és 2000 között Rómában folytatta tanulmányait a pápai német-magyar kollégiumban, ahol a német nyelvet használták. Segéd elöljárókat választottak a diákok. Minden népcsoporthoz tartozóknak külön jelöltjük volt. Számára életre szóló élményt jelentett, amikor túl tudtak lépni a megosztottságaikon, össze tudtak fogódzkodni, egymásba kapaszkodva érni el sikereket, nem ritkán egészen esélytelennek tűnő helyzetekben. Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Ez a bejegyzés 2021 06 06 11:20-kor készült és a következő kategóriákban található: Rónahír / Soroló / Szentes hírei online, Szabadidö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.