Pető Bálint dr. (képen) a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán diplomázott magyar-történelem szakon 2000-ben. Szakdolgozata (Az egri vár erőddé való átépítése 1552-1596 között) 2001-ben megjelent a Belvedere Meridionale folyóiratban. 2002-ben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelemből egyetemi oklevelet is szerzett. 2018-ban a Szegedi Tudományegyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában szerzett PhD tudományos fokozatot. Fő kutatási területe a dualizmus kori magyar sajtótörténet, különösen a dél-alföldi, délvidéki régióra fókuszálva. Doktori disszertációja Szentes város sajtótörténetének kezdeti időszakáról (1871–1883) íródott. Beszélgetésünk első részében szentesi emlékeiről kérdeztem.

• Milyen volt Szentes az Ön gyermekkorában? Hol élt és hol érezte még jól magát?
  Nem vagyok tősgyökeres szentesi a születésem helye alapján: Budapesten láttam meg a napvilágot 1977-ben, bár igaz, akkor épp Szentesen éltünk. Édesapám állatorvos, egyéves voltam, mikor Árpádhalmon talált kedvezőbb praxist, de ott nem sokáig laktunk, 1979-ben Derekegyházra költöztünk. A gyerekkorom ebben a községben telt el, viszont hatéves koromtól már egyértelműen Szenteshez kötődtem: a nagy hírű, ám azóta sajnos megszűnt Petőfi Sándor Általános Iskola ének-zene tagozatára írattak be a szüleim, emellett versenyszerűen vízilabdázni is kezdtem a ligeti uszodában, így naponta ingázó falusi gyerekké váltam. Igazi otthonomnak – mivel a családomon kívül minden a városhoz kötött – Szentest tekintettem, és tekintem ma is, bár már huszonöt éve Szegeden élek. Hogy milyen volt Szentes akkoriban?
• Számomra szinte pont ugyanolyan, mint ma, hiszen nem sok változás történt a gyerekkorom óta, kivéve a belváros megszépülését, a főtér rendezésétől kezdve, a Kurca part rehabilitációján keresztül, egészen a Petőfi Szálló homlokzati felújításáig. Kisgyerekként ugyan van emlékképem a – szerintem borzalmas külsejű – nagyposta megépítéséről, nagyjából minden úgy néz ki most is, mint akkoriban. A szüleim generációja számára nagyobb léptékű a változás, hiszen ők még tudják, milyen volt a hetvenes évekig a Kossuth utca: a régi, patinás polgárházakból sajnos nem sok maradt az utókornak. Ennek ellenére a mai napig érezhető a városban az az építészeti, társadalmi és kulturális gazdagság, amelyet elsősorban a volt megyeszékhelyi státusznak köszönhetünk, és ami – véleményem szerint – kiemeli Szentest a környező, hasonló méretű és jellegű települések sorából. Valószínűleg ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csodás gyerekkorom volt, imádtam a várost, és a mai napig szívesen jövök haza.

• Az Önt körülvevő szentesiek mivel foglalkoztak, milyen jellegzetes szokásaik voltak?
• Nem ismertem sajnos tipikus, hagyományosan a szentesiekre jellemző hivatást űző embereket, és ebben nyilván közrejátszott az is, hogy gyermekkorom több mint a fele még a szocializmusnak nevezett állampárti diktatúra éveiben teltek, ahol a hagyományok tiszteletét felülírták a május elsejei felvonulások és a november hetedikei ünnepségek. Ennek ellenére beleivódott mindenkibe a sajátos, sok évszázados gyökerekkel rendelkező szentesi mentalitás, amit a mai napig jómagam is őrzök: számomra például a libikóka palincs marad örökre, és abban is biztos vagyok, hogy Badár Sándor, Hajdú Balázs vagy Kőhalmi Zoltán sajátos humorát jobban értem és érzem, mint mondjuk a fővárosiak.
• Volt-e gyermekként példaképe? Ha igen, ki és miért?
• Először is, természetesen a szüleim, akik felneveltek. Ezen kívül többnyire tanárok, edzők és nálam idősebb vízilabdások jutnak eszembe, mivel általános iskolás, majd HMG-s diákként, aktív sportolóként szentesi életem java részét az iskolapadban vagy az uszodában töltöttem. Neveket nem szeretnék említeni, mert igazságtalan lenne: sokukra felnéztem, és a példájukból számos dolgot hasznosítottam későbbi életem során. A vízilabdát tizenhat évesen abbahagytam, inkább a zenélés vonzott, tehát tudnék még mondani néhány nevesebb hazai és külföldi rockzenészt, mint példaképet, de a felsorolás itt is hosszú volna.
• Mi az, amiről úgy gondolja, hogy igazán magával vitte, egész életére meghatározó élmény, tartalom?
• Minden, amit ez a város jelent. A belváros szépsége, a számtalan emlék, amely ideköt. Viszonylag gyakran járok haza édesapámhoz látogatóba, és bár sokan már elköltöztek azóta az egykori osztálytársak, barátok közül, nem tudok úgy végigsétálni a főutcán, hogy legalább egy ismerős arcot ne pillantanék meg. Egy szegedi vagy egy budapesti nem ismerheti ezt az érzést. Persze, ezt elmondhatja minden nem túl nagy település lakója, mégis úgy gondolom, Szentes sajátos hangulata, pezsgő élete messze túlmutat egykori mezőváros mivoltán. Büszke vagyok, hogy itt nőttem fel, és bár évtizedek óta máshol élek, örökre szentesi maradok.
  (Folytatjuk.)
  Dömsödi Teréz

Ez a bejegyzés 2021 02 28 10:53-kor készült és a következő kategóriákban található: Aktuális, Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.