Elillanóban van a báli szezon, még én is észreveszem, aki kicsit sem vagyok bálozós alkat. Már abból is látom, hogy senki sem említi, alig-alig olvasok farsangi bálos nosztalgiázásról olyasmit, hogy mennyire hiányzik. Pedig egészen biztos, hogy sokaknak hiányzik, hiszen nem lehetnek óvodai jótékonysági bálok, s az egyes szakmákhoz tartozó táncos mulatságok is elmaradnak az idén, ahogy a városi nagyrendezvény is.
Igaz, megmarad helyette a maszk, és a szomorúság, avagy a vidámság, az életöröm hiánya. Az idei farsang hivatalosan február 16-ig, azaz húshagyó keddig tart, ám a jókedv, az öröm a korábbi években nem volt dátumhoz kötve. Persze, most sincs, csak éppen túl sok ok nincs rá. Ha ez így megy tovább, egész egyszerűen elfelejtjük jeles hagyományainkat, az így, vagy úgy megélt ünnepeinket. A lelkünkben előbb még fel-felvillannak emlékek és vágyak a régi megszokott hangulatok, közösségi alkalmak iránt, azután van az az idő, amikor mindez elkezd halványulni, majd elveszni.
Kényszerű személyiség-átalakulásunk során azért ne engedjünk meg magunknak mindent elfelejteni, nem kell a sok régi jóról leszokni! Azért még a tavalyi bál kedves táncparkettjéről fel-felvillanó arcok közül fel lehet hívni többeket, és együtt jókat nevetni a korábbi poénokon, nem igaz? Ha már ez jutott, ez is több, mint a semmi… Hinni még szabad a holnapvárásban, s abban, hogy „… lesznek még szép napjaink…” Legalább addig, amíg beszélgetni is el nem felejtünk…

Ez a bejegyzés 2021 02 15 12:23-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Napló, Sztori. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.