Kezdetben volt az alma. Éva kiharapta az egyik felét, majd Ádámnak adta, aki a másik felét fogyasztotta el, és a közepe, az igen értékes magház, leesett a földre. Azóta is így van, az alma magházát jó esetben a baromfiudvar lakói eszik meg, már ha vannak.

Ezzel a mozzanattal az első emberpár nem a bűn, hanem a kifelé élés útjára lépett, hiszen mi a bűn abban, ha két ember szereti egymást, és mindent, amit szeret, megoszt a másikkal. Éppen az összezavart tanítások vezettek a ma is zajló, látványos, mutatom a boldogságom reakciósorozathoz az eljegyzéstől a végső valós fájdalomig, az elválásig. A mindig megmagyarázott boldogság közben bennünk az a kis magház, amit léleknek hívunk, igencsak fel-felszisszen: „figyelj már oda rám is! Itt vagyok, mondani szeretnék valamit…”

De nem… Sokkal fontosabb eladni a házat, ahol nem érezzük jól magunkat, és venni másikat, mint esetleg változtatni a saját szokásainkon, hozzáállásunkon. Elhagyni elavult, berögzült sémákat, és a magunk képére formálva tölteni meg élettel azt a házat. S ahogy ugyanaz a keret, csak a vásznak változnak évtizedek óta, a végeredmény is mindig ugyanaz: marad az 1, egyedül, de teljesen. Mindegy, hogy hajléktalanként éli a magányt, vagy 1 szoba-konyhában, netán több szintes, sokszobás modern lakásban. A végkifejlet megkerülhetetlen. Ekkor már nem kopogtat az a kis magház, de még a szellem sem. Nem dörömbölnek, nem kiabálnak, csak összekucorodnak a változtathatatlanság nyomorúságában, hiszen annyi évtizeden át nem lettek meghallva. Beszél helyettük a test sokkal hangosabban, hiszen itt is, ott is fáj már, hasogat, lüktet.

Napjaink azonban megkövetelik a magunkba mélyedést, a kis magházunk felkeresését, a lelkünk megsimogatását, az elbeszélgetést saját belső gyermekünkkel. Figyeljünk végre rá is, hiszen akár mennyire fáj, hasogat itt-ott, amíg élünk, sohasem késő megtalálni a valódi boldogságunkat, meghallani a belső hangunk üzeneteit. Ha most nem kirándulhatunk, tanuljunk meg beszélgetni a másikkal. Tisztázzunk rég tisztázatlan helyzeteket. Tegyük meg mindazt, amitől ott bent, az a kis magház a Napfonat csakrában egyensúlyba kerül. Felemelő utazás lesz, telis-teli meglepetésekkel, az egyéni belső megújulás örömeivel. Elmerülve ezen az úton, menten kiderül, ez a mese nagyon is valóságos. D. T.

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42142 online lapszámunk 2. oldalán.

Ez a bejegyzés 2021 01 23 11:46-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Napló, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.