Advent második vasárnapján a várakozásról…
Gyorsan eltelt a várakozás első hete, amikor Veres – Ravai Réka evangélikus lelkész asszony közreműködésével a Szentes főterén lévő adventi koszorú első gyertyája világítani kezdett – emlékeztetett Szabó Zoltán Ferenc polgármester a második adventi vasárnap estéjén, december 6-án, St. Miklós napján. A szépen kivilágított térre a gyülekezési tilalom ellenére néhányan kimerészkedtek, a polgármester a távolságtartásra egymástól most is felhívta a figyelmet, azt mindenki komolyan is vette.
A gyertyagyújtás ünnepi pillanatai spontán szerveződtek. A Városháza előtt többször elhaladt a Szentesi Fogathajtó Egyesület szépen kivilágított fogata a Mikulással, majd két másik Mikulás motorral érkezett, mindenki örömére.
Ez alkalommal a Nagytemplomi Református Egyházközség lelkésze, Fehér Csaba osztotta meg adventi gondolatait a jelenlévőkkel. Ezután együttesen felkapcsolták a második gyertya fényét.
Fehér Csaba református lelkész rendhagyó gondolatokkal érkezett az adventi várakozásról. „Soha nem szeretünk várakozni… Ez a világ olyan lett körülöttünk, hogy mindent azonnal akarunk megkapni. Azonnal szeretnénk mindent megvalósítani az életünkben, s ha azt mondják, hogy legyünk már türelemmel, akkor rögtön felmegy a gőz az emberben. Sokszor fel is hagyunk a várakozással, mert nem tudunk, nem akarunk várakozni. Pedig a várakozás jó és fontos dolog, ami alatt sok minden kiderül. Nem csak a külvilágról, hanem rólunk is, akik éppen benne vagyunk a várakozásban. Vártunk itt is a gyertyagyújtás megkezdésére, és várunk mindenekfelett a járvány végére, amit nem tudunk lerázni magunkról.
Az advent mégis csak egy keresztény ünnep, és Jézus Krisztust várjuk, legyünk őszinték, nagyon kevés ember az, akinek ez fontos ma. Akár úgy, mint megszületőre, akár úgy, mint eljövendőre, aki ítél élőket és holtakat. Mégis várakozunk, mert nem tudunk nem várakozni. Nekem a várakozásról, lelkipásztorként egy nagyon fontos bibliai személy szokott eszembe jutni, Mózes, aki 120 évig élt. S az ő háromszor 40 éve merő várakozás volt. Előbb 40 évet az egyiptomi udvarban úgy várt, hogy magát valakinek, a fáraó fiának gondolta. Majd újabb 40 év következett a pusztában, ahol rá kellett jönnie, hogy ő egy senki. Egy véletlen folytán, amikor találkozik Istennel, és megbízást kap tőle, újra jön 40 esztendő, amikor rádöbben arra, hogy Isten kezében a senki is valakivé lehet.
Nem mózesi várakozást, két dolgot kívánok mindenkinek: először is, bármiben is várakozunk személyesen és együttesen, az legyen tartalmas, igazi tartalommal teljen a várakozás. A másik, hogy a várakozásunknak legyen célja, az adventi várakozásé pedig az a Jézus Krisztus, aki eljövendő, és aki él és uralkodik, mindörökkön örökké. …”
Kép és szöveg: Dömsödi Teréz
