Tyúkfélék, régen
A baromfi fajtákról a harmincas években az iskolában is tanultunk. Megnevezésük: orpinton, plimut, lankszán… Szüleim fehér, kendermagos, tarka tyúkokat tartottak.
A szépen tartott jószágokat a tolvajok is észrevették, és lakhelyünk melléképületének vályog falát éjjel kibontották. A bekerített udvarban a megkötött kutya sem vette õket észre. Tizenegy néhány szárnyasból csak egyet hagytak, emlékeztetõül.
Édesapám jelentette a rendõrkapitányságon az esetet. Puskás és Vitális detektív felügyelõk foglalkoztak az ilyen jellegû lopásokkal. Megnézték a helyszínt. A bontás formájából tudták, hogy kinek a kézjegye. A tolvaj tehát meglett, a baromfiból viszont egy sem. Édesapám a fal mellé akáctüskés gallyakat rakott. Úgy vélte, hogy a tyúkot lopni szándékozók talán nem tartják érdemesnek szurkáltatni a kezüket. A baromfiaknak ezután nem is lett más gazdája.
Szeretem az állatokat. Kisgyerek koromban feladatom volt a tojások öszszeszedése, és a kamrába behordása.
Ma már kis testû török tyúkok is vannak. Szépek, díszes a tollazatuk. A kakasok hangja különleges. A szentesi Kálvária temetõbe menet-jövet megállok a temetõõr baromfi udvarának kerítésénél. Belül egyedi, szép baromfiak bogarásznak. Gazdájuk példaértékûen tartja õket évek óta.
Kátai Ferenc