Dalosok Mekkája a testvérfalu

Szentesi versenyzőkSZÁLLÁS, ÉTKEZÉS, JÓKEDV BIZTOSÍTVA!
Május 21-22-én már a VI. Pünkösdi Újszentesi Népdalvetélkedőre került sor az Újszentesi Polgármesteri Hivatal támogatásával a község kultúrházában (Románia, Temes megye). Dénes Ildikó tanítónő, néptáncoktató – a rendezvény háziasszonya, a rendező Tulipán Népdalkör alapítója, és  Szilágyi Géza polgármester nagy szeretettel fogadta a Szerbiából (Muzsláról), Magyarországról (Szentesről és Sándorfalváról), valamint a Temesvárról és Újszentesről érkezett énekeseket és kísérőiket.

A versenykiírás – mely lapunkban is megjelent – szerint szombat és vasárnap délelőtt egy-egy szabadon választott népdalcsokrot kellett a versenyzőknek énekelniük a Guttman Mihály zenetanár, karnagy, Fall Ilona előadóművész és Müller Ferenc főiskolai zenetanár alkotta zsűri előtt. Feltétel volt még, hogy zenekíséret nélkül, népviseletben kell énekelni. A négy életkori kategóriába (7-10, 11-14, 14-18 évesek, ill. felnőtt) öszszesen 26 versenyző jelentkezett. Népdalcsokraik általában 3-6 különböző tájegységről való népdalokból álltak. A versenyzők többségéről a szombat esti táncházban hamar kiderült, hogy néptáncol is együttesben, vagy iskolai tanóra keretén belül. Ezért is sikerültek jól a táncházak, melyeken egy három tagú muzslai együttes muzsikált. A népdaléneklési verseny két napja alatt jutott idejük a gyerekeknek a főtéri játszótéren hintázva is énekelni, a felnőtteknek pedig az árnyas fák alatti  padokon beszélgetni, tapasztalatot cserélni. A parkban sétálgatva megtekintették azt az emlékművet is, amely Petőfi Sándor e helyen való tartózkodásának állít emléket. A szabadidőben ki-ki részt vehetett a  katolikus és a református templomokban a vasárnap délelőtti istentiszteleten, vagy barátkozhatott szállásadóival.

Mise előtt a község új katolkus templomában.A két nap alatti kedves fogadtatásban elől járt Szilágyi Géza polgármester, Dénes Ildikó tanítónő (civilben 6 hónapos kismama), valamint Heinrich József, a  katolikus plébánia vezetője, ill. nem utolsó sorban az ott sürgő-forgó főző  asszonyok, akik minden étkezéskor kiadós és ízletes falatokat tettek a  szépen terített asztalokra, amit a vendégek egy rövid köszönetet mondó ima eléneklése után fogyasztottak el jóízűen.

Különleges élmény volt meghallgatni a 60 éve hegedűt és kamaramuzsikálást tanító idős zsűri elnök, Guttman Mihály versenyt záró szavait. A hallott produkciók értékelésénél kitért arra, hogy a népdalt – a tiszta ejtés, és a tartalmi tagolás, valamint a megfelelő helyen való levegővétel miatt – célszerű először versként megtanulni. Említette, hogy a tempó és a dinamikai jelzésekre is helyes jobban odafigyelni. Elmondása szerint Bartók Béla nagyon szigorúan megkövetelte az általa gyűjtött és feljegyzett  népdalok tempójának betartását, míg Kodály Zoltán ezen a téren már nem volt ennyire szigorú.

Mihály bácsi fontosnak tartotta még, hogy a népdalcsokor azonos tájegységről való dalokból álljon, lehetőleg egy meghatározott témáról szóljon, valamint az énekes egyéniségének, életkorának is megfeleljen. Tanácsait ezzel a kéréssel fejezte be: „Hozzátok el a Ti régiótok népdalait, s úgy énekeljétek, hogy legyen azoknak  illata és tartalma is“. Ezt követően átadta az emléklapokat, az okleveleket és az ajándékokat.

Városunkból Petes Krisztina és Petes Zsuzsa (Kiss Bálint Ált. Iskola, felkészítő: Mélykútiné Németh Kornélia) megosztott II. helyezést, míg Hornyik Anna (Deák Ferenc Ált. Iskola felkészítő: Vajdáné Balogh Ida) III. helyezést ért el. Mindhárman szerepeltek a rendezvényt záró gálaműsorban is, majd a búcsúzásra került a sor. Kísérőikkel együtt  elköszöntek a szervezőktől, a vendéglátóiktól és a frissen szerzett  barátnőktől.

Hazafelé a „Mosolygósabb Régióért“ Egyesület által bérelt kisbuszban  végigénekelték az utat a régi és a két nap alatt tanult új   népdalokkal: „Ez a népdal körbejár…“ „Mikor Noé a szőlőt ültette, még akkor a termést nem ismerte…“ stb.

Szöveg: Paksi Márta
Fotók: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.