Dömsödi Teréz – Hajnal
A hold vörösen zuhan le nyugaton,
vállán kék palást, és szürke az út…
Fodros felhõk, mint sokszoknyás lányok,
nézik még, de engedik már, s intenek…
Amott vakítón törne ki sötét burkából
a fojtogatott nap, s ezért aranyat rak
szegõnek a felhõk szélére az ég asztalán.
A nagy terítõ eleven mintái más-más
hatást keltve riasztanak: vajon ma esik?
Aztán szél sem rebbenve elõtör a fény,
világos köntösét ledobva csillog…
Elkápráztat embert, s állatot az ereje.
Holnap húsvét! Köszönöm, Istenem!
Hála, mert láthatom ezt a hajnalt!
(Fotó: dt. )