Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!
A száz évvel ezelőtt történtek árnyaltabb értelmezésének érdekében jó ezerszáz évvel kell visszalapoznunk a történelemkönyvekben. Arnulf (keleti frank király, német császár (887-899) parancsát: „Ugros eliminandos esse (A magyarok eltakaríttassanak/kiirtassanak) beteljesítendő került sor 907. július 4-6. között a magyarok totális győzelmével végződő pozsonyi csatára. A hadiparancsban konkrétan a magyarok megsemmisítése szerepel, szó sem esik szlovákokról, ukránokról, románokról, szerbekről, miközben ezen népek emlékezetpolitikájában több ezer éves Kárpát-medencei, minden esetben a magyarokat jóval megelőző tartózkodás szerepel.
Miért nem integrálták ezen népek – nemzeti öntudatukat erősítendő – a pozsonyi csatát amúgy is dicsőséges történelmükbe?! Esetleg ez idő tájt mégsem tartózkodtak a Kárpát-medencében vagy nem rendelkeztek a mai értelemben vett nemzeti identitással vagy harc helyett a magyarok oltalma alá helyezték magukat?! A történelem vérzivataros századai során a Kárpát-medencébe beköltöző népek, népcsoportok a Szent Korona védelme alá „helyeződtek” és feltétlen hűséggel tartoztak a Magyar Királyság felé. Természetesen a Kárpát-medencében élők együtt építették, gyarapították, védték az országot. 1920. június 4-én a „trianonizáló” országok létrehozói őseik esküjét szegték meg, évezredes közösséget semmisítettek meg, feledve Zrinyi Miklós mondását: „Horvát vagyok, tehát magyar!” A létrontás nem ért véget, 100 éve folyamatosan zajlik az elszakított területeken élő magyarság ellen.
ifj. Kátai Ferenc
Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42118 online lapszámunk 1. oldalán.