NAz ugribugri kislány és nagymama az erdőben sétáltak. Hát, Uram- Teremtőm, mit látnak! A lábuk alatt itt is ott is gombák lapultak az avarral borított fűben.
– Nézd, mami! Ez kicsi, ez nagy, ez meg… Nem egyformák!
– Nem bizony! Mi emberek sem vagyunk egyformák – jegyezte meg mami.
– Mami, ismered a gombákat?
– Sajnos, nem. Ne nyúljunk hozzájuk! Szakértelem nélkül bajt okoznánk magunknak.
– Kár, hogy semmit sem tudhatok meg róluk!  – szomorodott el a kislány.
– Na, jó, akkor mesélek a gombákról!- simította meg a kislány fejecskéjét a mami. Tudod a mesében minden lehetséges.
– Persze. Minden. Még beszélni is tudnak a gombák – szólt a kislány, és bekapta hüvelykujját, jelezve, hogy elfáradt. Jöhet a mese.
– Üljünk ide, a farönkre. Pihenjünk. Nézd, ez a fa északi oldala! Szép mohás-mutatott rá mami. Mire a kislány telerakta a zsebeit puha mohácskákkal. Zúgni kezdett az erdő, s hatalmas szélfúvással megérkezett az első mese is.

CSIPERKÉÉK ESŐÜNNEPE

A tölgyerdőben, egy hatalmas csonkolt ágú fa tövében, élt két gomba. Már régen éltek itt, és papinak – maminak szólították egymást. Körülöttük éltek még más gombák, kisebbek, nagyobbak, közelebb, távolabb. Jól megvoltak egymás mellett.                                                                                                                     Most éppen közeledett az esős évszak, az éltető eső ünnepnapja. Ezt mindig megünnepelték a gombák. Így papi-mami gomba is. Tudva lévő, hogy a gombák olyan teremtmények, akik szeretik a nedvességet. Az esőtől jönnek létre, kicsiny spórácskáik ettől az éltető hatástól kibújnak a földből,

és  gombákká cseperednek. Büszkék is erre. Olyanok ők is, mint a legtöbb teremtmény. De azért vigyázat! Nem szabad őket összetéveszteni! Értéssel kell lehajolni hozzájuk. Vannak veszélyes gombák is. Ezért ismerni kell őket, mindig figyelni kell. Akkor nem lesz bajunk – mesélt a gombákról mami.

•  Jaj, de nézz fel az égre! Kelet felől kik érkeznek a szél szárnyain? A messzire került gombácskák a kicsi gombácskáikkal – mutatott fel a felhők felé mami.
•  Látom, mami, esőfelhőkön!  – pislogott a kislány.
• Üljünk ide az öreg tölgy alá, és figyeljük, ahogy a mese szárnyán haladnak. A kislány szopta az ujjacskáját, a fejét a mami ölébe hajtotta. Szeme ismét becsukódott, s már csak nagyon-nagyon messziről hallotta mami hangját:

           A gombák rettentően szeretik az esőt. Papi gomba és mami gomba Is. Ezért kalapjukat felemelték, és boldogan szippantottak a párás, friss levegőből. Ez aztán egészséges! Testben és lélekben még mindig növekszünk. Már napok óta készülődtek az esőünnepre . Várták, az ez alkalomra hazatérő két gomba- családot, a leszármazottaikat. Bizony, már régen elfújta őket szél! Távoli talajon telepedtek meg, és ott alapítottak egy óriási gombatelepen kicsiny családot. Mami nagyobb csemetéje mindig mondogatta: Csak egy Földünk van!  Védjük a természetet, a Föld minden teremtménye érdekében.  Meg is állapodott egy környezetvédő társaságnál, de megélhetését végül egy spórabanknál találta meg. Hasonszőrű gombalánnyal az óriási gombatelepen letelepedett, családot alapított. Most éppen négyesben közelednek az erdő szélén élő papihoz-mamihoz.

A nagyobbacska komolyan lépked. Karimás kalapja alól figyeli gomba öccsét. Figyelmezteti is: Ne told a homlokodra a kalapod, lefújja a szél!  Bajod lehet!                                                                                                         Legalább a széllel szállok! Messzire!  – vágta rá hetykén a fiatalabb gombácska.

         Egy gomolygó felhő mögül előbukkan a másik csapat. Papi-mami kisebbik gombácskájának családja. A kisebbik gombácska is régen elkerült. Papai-mami gombafeje az óta egyre inkább lekonyul, s néha már azt sem tudják, hogy a hajnali harmat vagy egy könnycsepp csillan meg a füvön, amin állnak, rendületlenül.  Szélben, fagyban, hóban. Na persze hóban-fagyban elbújnak. Van eszük! Láttál te már gombát télen az erdőben? Na, látod! A mesében is láthatatlanná válnak. Így van rendjén.

  A kisebbik lánygomba is az ország legnagyobb gombatelepén telepedett le.  Ő is megtalálta párját, mint zsák a foltját, egy hegyi gombát. Népes családjával most onnan, a szellők szárnyán, az erdő szélén élő papihoz-mamihoz jönnek.

    Hatalmas szélzúgás kerekedik. Az apa gomba látni véli, merről fúj a szél. Kuncog a kis csapat, a három kis gomba, fülük mellett elengedik a tanácsokat. Ki tudja azt, merről fúj a szél?

     A legnagyobbik a kalapja alatt közben könyvet olvas. Nyilván abból akarja megtanulni, merről fúj, véli a középső. Közben az ő kalapja alig fér el a nyitott könyv mellett. De fél szeme a legkisebben, aki csacsog, ugrándozik.

• Nagyobb vagyok, mint te! Az esőtől növök! Hamm, bekaplak benneteket! – kiáltja. Ehető vagy?   Ehetők vagytok! Hamm!
• Ne bántsátok egymást! – kéri az agyonázott kalapú anyagomba.
• Mi játszunk! Jót játszunk együtt – nevet a három csiperke.

          Pihenőt tartva az apagomba végignéz csemetéin, s szól: Ti mind ehető gombák vagytok. Igen, mi, a szüleitek is ehető gombák vagyunk. Vannak nem ehető gombák is! Mérgező gombák, halált is okozhatnak. Némelyik csak fejfájást, hasfájást és egyéb panaszokat okozhatnak az embereknek. Itt az erdőben is sokfelé megtalálhatók ezek a veszélyes gombák.

•  Én rá se nézek a mérges gombákra! Felemelem a kalapom és az égre nézek. A felhőkre.
• Azt nem lehet! – szólt a családfő gomba. Körülötted mindenhol élnek veszélyes gombák is. Aki szabadon él, nem bezárt pincében termesztik, annak el kell viselnie, hogy körülötte halált okozó, mérges gombák is vannak.  Óvatosnak és figyelmesnek kell lennünk.
• De jó, hogy mi ehető gombák vagyunk!- csicseregte a kicsi csiperke.
• Mi ehető gombák büszkék legyünk eredetünkre, őseinkre! – oktatta őket az apagomba.

A hajlongó faágak alatt siettek az ősök lakhelyéhez. Épp kikukucskált a Nap, amikor odaértek az erdőszéli házhoz. Ott állt papi-mami, nedvesen csillogott a szemük, pedig már rég nem esett, s a reggeli harmat is rég elpárolgott.

       Megkezdődött az öröm ünnepe, az eső ünnepe!

       Vége a mesének! A folytatását már tudod – mondta a mami. Megsimogatta a nagyot ásító kis ugribugri arcocskáját.  A kislány átkarolta mami vállát, és ezt suttogta:

– Megjöttek!

– Megjöttünk!

2004. éjjel

Sok év telt el az óta, sok eső lehullt. Sok csiperke távoli országokba szállt a szellők szárnyán. Az idei esőünnepre nem is tudtak hazatérni. De megígérték maminak-papinak, hogy jövőre az esőünnepre megérkeznek. Csak addig ki ne mozduljanak, rendületlenül várakozzanak, reményteljesen.

2020. április                                                                                                                              

Ez a bejegyzés 2020 04 27 23:14-kor készült és a következő kategóriákban található: Egyesület, Merengö, Sztori. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.