I. Szentesi Családi Disznótoros Nap – Ígéretes kezdés, van mire támaszkodni a folytatáshoz
Az I. Szentesi Családi Disznótoros rendezvény négy megtermett sertés perzselésével vette kezdetét a Művelődési és Ifjúsági Házhoz tartozó gödörben. Ahogy eleink idejében is (1900-as évek), a gondos tisztítás után a darabolás és a reggeli készítés ideje érkezett el és a katonai sátraknál több százan álltak sorba, hogy hagymásvért és sült fokhagymás tokaszalonnát vigyenek haza a családnak.
A délelőtt folyamán is gyorsan röpült az idő, miközben a Szarvasi Húsbolt szakember csapata, és a Központi Gyermekélelmezési Konyha munkatársai, kiegészülve a honvédségi segítőkkel megtöltötték a gulyáságyukat az orjaleves és a pörkölt hozzávalóival. Üstökben feltették az abálni valót a hurkához és elkészítették a kolbásztölteléket.
Sokan voltak kíváncsiak MC Hawer & Tekknő műsorára is, a hangulatos zene a teljes nap kísérője volt a fellépésüket követően is. Az ifjúsági házban a Kézimunka Szakkör falvédő gyűjteményéből láthatott a közönség egy válogatást. A korabeli, eleinte inkább egyetlen színű fonállal hímzett falvédők a disznóvágások idején is díszítették a konyhák falát, pl. ilyen igazságok voltak ráhímezve: „Az én konyhám tükröm nékem, tisztasága boldoggá tesz engem.” „Nincsen pénzünk, de jól élünk.” – utalva a ház körül termelt rengeteg élelemre. Déltájt Dr. Mód László néprajzkutató a mai naphoz fűződő hagyományokról szólva a Szentesi Disznótoros Könyv fejezeteiből adott ízelítőt. A könyv, jelentős részben támaszkodik Papp Imre néprajzi gyűjtő feljegyzéseire.
A szentesi családok vagy neveltek, vagy vásároltak sertést a disznóvágáshoz, hiszen ily módon tudtak sertéshúshoz jutni. A különféle tartósítási eljárásokkal szinte egész évre volt sertéshús a család számára. A főzéshez szükséges zsírt sem tudták máshonnan, csak a disznóvágásból beszerezni – hallhattuk.
Fontos tényezője volt ezeknek az alkalmaknak a közösségépítés, hiszen a családhoz összejöttek a rokonok, barátok, kellett a segítség. Majd következett a visszasegítés. Téli időszakban egyik disznóvágásról jártak a másikba a családok. Hozzá tartozott ezekhez az alkalmakhoz a kóstoló adás. Papp Imre leírja, hogy Szentesen volt egy csizmadia, aki nagyon örült, mert 9 helyről kapott kóstolót, de amikor ő vágott disznót, alig maradt számára belőle a sok kóstoló viszonzása után.
Sok tréfás szokás fűződött a disznóvágáshoz. Dr. Mód László beszélt az akkoriban divatos mondókákról. A böllérek megtréfálására pedig a töltött káposztába, a káposzta levelekbe élő verebet csomagoltak az asszonyok. Ezt félretették a böllérnek a részére előre kiszedett adaghoz. Amikor a böllér hozzá akart látni az ételhez, a veréb felrepült. (Verebekkel töltött szármák – írta Papp Imre bácsi.) Régen szalmával történt a perzselés. A böllér legényeket a lányok behívták pálinkázni. Közben kicserélték a disznót fatuskókra. Majd a legények a fatuskókat kezdték el perzselni, hiszen a vastag szalma alatt nem fedezték fel könnyen a cserét. Olyan is történt, hogy az ólban a disznót kicserélték a kutyára…
Papp Imre bácsi gyűjtéséhez receptgyűjtemény is tartozik, így visszahozhatók a rég városunkra jellemző ízek – mondta a néprajzkutató.
Az elhangzottakhoz érdeklődésemre Sebők Ilona, a rendezvény egyik szentesi látogatója, aki személyesen ismerte Papp Imre bácsit, elmondta, hogy verébbel a szülei is megtréfálták a böllért. A verebet előző este szedték ki a kiszemelt fészekből. Máskor a szármába náluk kukoricacsutkát is tettek a böllérnek, amit a bors zacskójába csomagolva rejtettek el a szármalevelek közé.
Kép és szöveg: dite
