Nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk. (Tolkien: A Gyűrűk Ura)

A namíbiai Waterberg Plateau Parkban nagyjából 900 bivaly él, ám a szűnni nem akaró szárazság miatt a terület mindössze 400 állat ellátására képes. A namíbiai környezetügyi és turisztikai minisztérium vezető munkatársa, Colgar Sikopo szerint, amennyiben nem adják el vagy költöztetik át az állomány több mint felét, akkor elpusztulnak. (2019. április.)
A fentiekből kiderül, hogy a Waterberg Nemzeti Park eltartó képessége a bivalyokat illetően – az a legnagyobb populáció, ami az adott területen hosszú távon képes megélni anélkül, hogy az adott terület károsodna – kb. 900 egyed.
A természetben számos környezeti tényező megakadályozza a fajok túlnövekedését. A legfontosabbak az időjárás, a táplálék véges volta, ragadozók, betegségek, paraziták, búvó- és fészkelőhelyek minősége és mennyisége, fajok közötti versengés, stb.
(Adott területen az erőforrások túlhasználata a populáció összeomlásához vezethet, ugyanakkor a (kényszerű) elvándorlás révén hozzájárulhat a faj elterjedési területének növekedéséhez.)
Az ökológia egyik alaptétele, hogy ha egy területen egy populáció táplálékkészlete növekszik, akkor növekszik a populáció is, és ahogy a populáció növekszik, úgy csökken a táplálékkészlet. És ahogy a táplálékkészlet csökken, a populáció is zsugorodik.
Van azonban egy faj, mely látszólag kortálanul szaporodik, és ez a Homo Sapiens. Az emberiség hosszú történelme során 1800 körül érte el az egymilliárd főt, a következő milliárdhoz mindössze 130 évre volt csak szükség – 1930-ra a népesség kétmilliárd, 1959-re már 3 milliárd fő volt, majd a rohamos növekedés eredményeképp 2011-re a 7 milliárd főt is elérte. Az ENSZ becslései alapján a 8 milliárd főt 2024 tavaszán, a 10 milliárd főt pedig 2056-ban éri majd el az emberiség.
Ahhoz, hogy kiderítsük, miért is szaporodik az emberiség egyelőre megállíthatatlanul, az életközösség működését kell megvizsgálnunk. Olyan viselkedési mintákat találunk, amelyeket minden élőlény követ, az embert leszámítva! A természetben létezik vetélkedés, van, hogy az egyik faj egyedeit a másik faj egyedei prédának tekintik. De a vetélkedésnek vannak korlátai!

A korlátozott vetélkedés törvénye (*)

Az Emberen kívül egyetlen faj sem irtja ki a vetélytársait. Az állatok ölnek ugyan állatot, de vagy azért, hogy megegyék, vagy önvédelemből, ill. félelemből. Az állatvilágban is létezik a territórium védelme, de nem fordul elő pogrom vagy hajtóvadászat.
Az Emberen kívül egyetlen faj sem semmisíti meg a vetélytársak táplálékát, hogy helyet csináljon a sajátjának. A természetben az a norma, hogy vedd el, amire szükséged van, a többit hagyd békén.
Az Emberen kívül egyetlen faj sem tagadja meg a vetélytársaitól, hogy táplálékhoz jusson. Az állat védelmezi ugyan a zsákmányát, de nem tekinti sajátjának az egész populációt, amelyből zsákmányolt.
A korlátozott vetélkedés törvényének figyelmen kívül hagyása csökkenti a földi élet változatosságát, márpedig épp a változatosság az, amely az életközösség túlélési lehetőségét biztosítja.
Ha valaki megkérdőjelezi a gravitáció törvényét, vagy kétségbe vonja annak működését, azt tudatlannak vélik, vagy súlyosabb esetben elmebetegként tekintenek rá. Vajon milyen diagnózist állítunk ki az emberiségről, aki a „A korlátozott vetélkedés törvényét” saját magára nézve nem tartja érvényesnek, ezért folyamatosan pusztítja (megsemmisíti?) bolygónk és a saját létalapját?
(*) Bővebben lásd: Daniel Quinn: Izmael c. művében.
Ifj. Kátai Ferenc

(Fotó: A kafferbivalyok az afrikai szavannák legnagyobb testű állatai közé tartoznak.)

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41988 online lapszámunk 2. oldalán.

Előző cikkünk a http://www.varosivisszhang.hu/?p=36289 linken található.

Ez a bejegyzés 2019 05 23 17:29-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Sztori, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.