Nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk. (Tolkien: A Gyűrűk Ura)

Civilizációs válság, környezetszennyezés, biodiverzitás csökkenése, túlnépesedés. Csak néhány azok közül a címkék közül, melyekkel nap mint nap találkozhatunk az interneten, TV-ben, újságokban. Reagálásunk hasonló egy zuhanó ember lehetséges reakcióihoz: sorsába belenyugodva várja a becsapódást, netán rémületében teljesen feleslegesen kapálódzik vagy miután nem tudhatja, hogy mennyi ideig tart zuhanása, nekiáll kidolgozni egy eljárást, melynek alkalmazásával csökkentheti a becsapódás erejét. Földünk tudósai, politikusai is a „becsapódás” erejét csökkentenék pl. a szén-dioxid kibocsátás csökkentésével, alternatív energiaforrások alkalmazásával, a fenntartható fejlődés hangoztatásával. Azonban, ahogy emberünk nem kerülheti el a becsapódást, úgy civilizációnk jelenlegi működésébe kódolva van az összeomlás! Viszont emberünk, bár nem tud róla, rendelkezik ejtőernyővel, s azt kinyitva még hosszú-hosszú ideig elvitorlázhat, majd pedig puhán földet érhet. Az emberi civilizáció esetében ez az „ejtőernyő” a létmód váltás, az eredeti létmód helyreállítása. A következőkben négy szerző „életmentő” művlt ismertetjük.
Hamvas Béla1943-44 között írt SCIENTIA SACRA I-II. című műve az őskori emberiség szellemi hagyományáról, az archaikus vallások és kultúrák centrumában jelenvaló „szent tudásról” és ennek formákon túlmutató „egyöntetűségéről”, az „aranykor” valóságáról szól. Hamvas szemléletében a hagyomány végső soron arról szól, mi az „eredeti lét, mi a megzavarodás, hogyan lehet azt eltüntetni és az eredeti létet helyreállítani.”
„Mert az őskor a természetet atyai szellemmel művelte, és ugyanaz a gyengédség és pietas, ami egy növény megnemesítésében élt, élt a közösségben és élt az emberi lélekben. Az atyai szellem realizálása teremtette meg a föld szépségét, a közösség békéjét, a város intenzitását, a magatartás szelídségét. És amikor az ember az atyai szellemet nem realizálja többé, szükségképpen a természet rablója lesz. Rablója lesz nemcsak a földnek, nemcsak az erdőket irtja ki, nemcsak az állatokat mészárolja le, nemcsak a hegyek mélységeit fosztja ki, hanem rablója lesz nép a népnek, osztály az osztálynak, rablója lesz szülő a gyermekének, gyermek a szülőjének, férfi az asszonynak, s az asszony a férfinak, rablója lesz a paraszt a polgárnak, a polgár a munkásnak, az uralkodó osztály a szolgálónak.”

Rachel Louise Carson 1962-ben írta meg a Néma tavasz című korszakalkotó könyvét, melynek megjelenése után már nem lehetett a régi módon szemlélni az ember és környezete kölcsönhatását. Carson műve országos vitát robbantott ki a tudomány felelősségéről, a profitorientált termelés erkölcsösségéről és a technológiai haladás szabályozásáról. () „És az a különös csend. Például a madarak – hol vannak? Sokan beszélgettek róluk, zavartan, tanácstalanul. A kertek hátsó végében felállított madáretetők elhagyottan álltak, s a néhány madár, amelyet itt-ott még látni lehetett, minden ízében reszketett és kínosan vonszolta magát – haldoklott. Hajnalonta, amikor máskor vörösbegy, gerle, szajkó, ökörszem és ezer más madár köszöntötte a napot, most néma csend ülte meg az erdőt, a földeket és a mocsarat.”

Az Izmael Daniel Quinn amerikai író 1992-ben megjelent Turner Tomarrow díjas regénye. A történetet elbeszélő tanítvány egy középkorú, megkeseredett, megtört férfi, a tanár – Izmael – pedig egy féltonnás gorilla. A kezdeti idegenkedésen túllépve a férfi a gorilla tanítványául szegődik, aki az ismert biológiai, ökológiai, történelmi, sőt bibliai tényeket teljesen szokatlan elrendezésben gondolja és gondoltatja újra. A „tanítás” során nem csak rámutat arra, hogy mi minden rossz van a világban: feltárja, hogy a hiba gyökere az ember világhoz való hozzáállásában rejlik, és rávezeti a „tanítványt”, és egyben az olvasót, hogy mi a természettel, a Világgal összhangban élés alapja. „Ha egy olyan történet adott, mely összhangot teremt köztük és a világ között, akkor összhangban fognak élni a világgal. De ha olyan történet adott, mely a világgal szembeállítja őket, mint ahogy a tiétek teszi, akkor a világgal szemben állva fognak élni. Ha egy olyan, melyben ők a világ urai, a világ uraiként fognak szerepelni. Ha pedig olyan történet adott, melyben a világ meghódítandó ellenség, úgy fogják meghódítani azt, mint ellenséget, s egy napon, elkerülhetetlen módon, ellenségük halálos sebekből vérezve fekszik majd a lábaiknál – ahogy ma a világ.” Vass Csaba: Míg élők közt leszel élő, 2000-ben megjelent műve szerint a legfontosabb történelmi kérdés ma az, hogy a globalizációs (világ) a rendszerváltást követően milyen új létmódot alakít ki Földünkön. Vass Csaba a globalizációt új létmódként, illetve az ezt intézményesítő új társadalomszervezetként értelmezi. Lehetséges, hogy az új létszinten a globalizációs világtársadalomnál alkalmasabb társadalomszervezeti válasz születik meg, amellyel még elkerülhetjük végzetünket? „Ahhoz, hogy az ember önmagát a kozmikus lét sorsában élhesse, arra van szüksége – s ez alapvető emberi szükséglet –, hogy a létrontással szemben kiépítse azokat a tanuló, irányító és ellenőrző intézményeit, amelyek az „isten általi megérintettség” állapotában tartják, amelyek a természeten és más emberen való basáskodás csábításával, a létrontás kísértésével szemben a létszabadság útján tartják. A koraember még nem döntötte el, hogy a két út közül melyiken járjon: az erő működni engedésének, a létbe illeszkedés szabadságának útján, vagy az erőszak, a természet feletti hatalmaskodás útján.” ()

Werner Sombart (1863-1941, német közgazdász, szociológus) már az 1930-as(!) években felismerte, milyen veszélyekkel jár a környezetre nézve a technikai haladás, és javasolta a műszaki fejlesztések következményeinek előrejelzését. Nemcsak konstatálta a civilizációs válság létezését, hanem kísérletet tett a technikai fejlődés többszintű, elvi szabályozására. Az első szinten a technika veszélyes, vagy káros hatásainak kiküszöbölésére szolgáló utasítások, tilalmak és beavatkozások rendszerét találjuk. A második szinten minden találmányt vagy szabadalmat a Szabadalmi Hivatalban nemcsak újdonságértéke miatt vizsgálja, hanem különleges engedélyeztetési eljárásnak is alávetik, hogy esetleges káros hatásait kiszűrhessék. Így egy technikai innováció felhasználásának engedélyezéséről egy „legfelső kultúrtanács” dönt. Az alkalmazási engedélyezés rostáján kihullott fejlesztések intellektuális értékei megőrzésére egy speciális múzeumba kerülnének elhelyezésre. Sombart szerint, ha a magángazdaság kutatási-fejlesztési tevékenységet az állam ellenőrzi, koordinálja, akkor a társadalmilag felhasználhatatlan és/vagy veszélyes technikákat már a fejlesztés egy korai fázisban ki lehetne szűrni.
Ifj. Kátai Ferenc

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41740 online lapszámunk 2. oldalán.

Az előző rész: http://www.varosivisszhang.hu/?p=35814 linken található.

Ez a bejegyzés 2019 04 28 11:30-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Sztori, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.