Időcserepek 4 – A Szenyéri tekerősök emlékezete II. rész
Ez év július 1-ig látogatható a szentesi Levéltárban a „Szentes tekerős múltja és jelene” c. kiállítás. A február 22-ei megnyitóról szóló beszámolónk első része a http://www.varosivisszhang.hu/?p=35504 linken olvasható.
Szenyéri János és Szenyéri Dániel tekerő készítők és muzsikusok a Szentesi Értéktárba felvételt nyertek 2018-ban, az erről szóló emléklapot a család leszármazottja, Csiszár Endre a megnyitón vehette át dr. Demeter Attila alpolgármestertől.
Most Zöldi Lászlóné Katika Vass Lajos Kiemelt Nívó-díjas, valamint háromszoros KÓTA-díjas tekerős visszaemlékezését idézzük fel:
Személyesen volt szerencsém ismerni Szenyéri Dánielt és Derzsi Kovács Jenőt is. Akkoriban nem gondoltam, hogy mekkora a jelentősége azoknak az eseményeknek, amelyeknek kislányként a részese lehettem.
Amikor Szenyéri Dani bácsi már tolószékhez volt kötve, kéthetenként muzsikált a Sima Ferenc utcában. A mai Vörös János nevéhez köthető húsbolt előtt volt a családnak zöldséges standja. Vasárnaponként muzsikált itt Dani bácsi. Nyaranta 5 óra körül elkéredzkedtem a szüleimtől, kiültem az árok partjára, ott vigadtam én is a többiekkel. Az asszonyok hoztak pogácsát, pattogatott kukoricát, a férfiak itókát, kinek mije volt. Sorba kínáltak mindenkit. Ettünk, ittunk, hallgattuk a zenét és énekeltünk. Dudás, hegedűs, esz-klarinétos is csatlakozott olykor Dani bácsihoz, együtt szólaltatták meg a legcsodálatosabb népdalainkat. Az összes magyar népdalt, amit ismerek, ott, az árokparton tanultam meg. Eltelt bő 40 év, amikor tekerő került a kezembe. Azóta se tettem le, ennek immár 20 éve.
A kiállítás megnyitót megtisztelte jelenlétével Havasréti Pál népzenész, népdalgyűjtő, népzenetanár is, aki a nyári szentesi tekerős táborok szervezője hosszú évek óta. A „Népművészet Ifjú Mestere”, Bartók Béla Emlékíjas népzenész budapesti születésű, magát a Kodály módszer eredményének nevezte.
A zeneoktatás véleménye szerint minden más tantárgy elsajátításában erősíti a gyerekeket, ezért volt jó, hogy gyermekkorában naponta volt énekóra az iskolában.
Nyaranta falusi gyerek volt – mesélte, s az ott szerzett élmények, a falusi paraszt muzsika késztette arra, hogy a 70-es évek elején a magyar népzenével kezdjen el foglalkozni. Népdalaink szövegei szépek, a dallamok kicsiszolt, megmaradt, igazi értékek. Lehet rájuk táncolni, lehet őket énekelni. Pontosan azt fejezik ki, amit éltünk, éreztünk, láttunk, örömet, bánatot…
Először Bársony Mihály bácsit láttam tekerőzni. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet ez a hangszer. Ezután, ahol csak tekerő volt, ott megfordultam. Így kerültem Szentesre is – monda az egykori dr. Martin György tanítvány.
Kép és szöveg: Dömsödi Teréz