Február 22-ére, Szenyéri Dániel tekerős, és tekerő készítő halálának 50. évfordulójára koszorúzással és emlékkiállítással egybekötött megemlékezést szervezett a Zöldág Hagyományőrző Szakkör Szentesen.

Az Ady Endre utcai emléktábla megkoszorúzása után a városi Levéltár épületében nyílt kiállítás, ahol Szenyéri János és fia, Dániel életútját, régi hangszerek, zenei CD-k, kották, képi és tárgyi emlékek, dokumentumok segítségével mutatja be a szakkör. A kiskunfélegyházi múzeum adta kölcsön a kiállításra azt a tekerőt, amely a legrégebbi, 1898. novemberi dátumot őriz, és Szentesről került el a múzeumba. A kiállítás anyagát, így a hangszereket is javarészt magánemberek bocsátották a kiállítás rendelkezésére.

Köszöntőjében Tánczos Roland, a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára munkatársa szólt a térségi népzenei gyűjtésekről, valamint a Rudolf trónörökös kezdeményezésére készült Osztrák-Magyar Monarchia története írásban és képben c. 21 kötetes sorozatról, amelynek egyik szerkesztője a szentesi Törs Kálmán országgyűlési képviselő volt, aki a szentesi gyökerű Cserna Károly grafikust kérte fel a kötet illusztrálására. 1888-ban készültek az illusztrációk a városban és környékén. Megörökített Cserna Károly tekerősöket, dudásokat, pikulásokat. Ebből a kötetből értesült a Monarchia népe a Szenteshez köthető hangszerekről – hallhattuk.

A Szenyéri család részéről Csiszár Endre emlékezett. Elmondta, hogy szépapja, Szenyéri János (1841-1921) napszámosként dolgozott egy ideig, azonban a veleszületett testi hibája miatt, egyik alkarja rövidebb volt, „kacskakezű” Szenyériként emlegették, a nehéz fizikai munkát nem tudta végezni. Megismerkedett a házi bálok, névesték hangszereivel, a tekerővel, klarinéttal. Olyannyira megszerette, megtanulta, hogy több mint 60 tekerőt készített, s egyikkel benevezett az 1899-ben Szegeden rendezett Országos Mezőgazdasági Kiállításra, ahol bronz elismerésben részesült. Ez a plakett már nincs meg.

Csiszár Endre az ükapjáról, Szenyéri Dánielről, aki 1885-ben született szentesi református családba, így emlékezett:
– Már 4 éves korától neki kellett a hangszereket bejátszania, azaz a hangszerek hangját ellenőriznie. Ha ezt nem tette meg, akkor az édesapja szíjjal megverte. Ily módon mind a népzene szeretete, mind a hangszer ismerete – még ha némi kényszer után is – a vérévé vált. Maga mindössze 4 hangszert készített. Kubikos lett, ám kiváló képességei miatt gyorsan bandagazda, majd pallérként, a bandagazdák feletteseként irányította a vasútépítési, folyószabályozási munkákat. Vasutat építettek pl. a Csiki-Máramarosi havasokban. Szenyéri Dániel a szabadidejét azonban muzsikálással töltötte. 1957 augusztusában a Népművészet Mestere címet is megkapta, akkor 3000 forint jutalommal. Mivel érszűkületes lett a lába, így előbb az egyiket, majd a másikat is elveszítette. Tolókocsiban a tekerőzés adta számára a lelkierőt. A népdalgyűjtők közül felkereste őt Sárosi Bálint, Vikár Béla, Derzsi Kovács Jenő, Voli István… Az általa ismert népdalkincset így tovább örökítette. 84 évesen hunyt el 1969. február 22-én.

(Folytatjuk!)

Lejegyezte és fotók: Dömsödi Teréz

Ez a bejegyzés 2019 02 24 19:32-kor készült és a következő kategóriákban található: Aktuális, Album, Szabadidö. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.