Nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk. (Tolkien: A Gyűrűk Ura)

A korlátlanul terjeszkedő emberiség az elmúlt évtizedekben megoldhatatlannak tűnő környezeti problémák tömegét halmozta fel. Az elkövetkezendő években ezek közül is kiemelkednek az amúgy is szűkös édesvízkészletek megcsappanásából és fokozódó elszennyeződéséből fakadó konfliktusok. Az ásványkincs készletek tébolyult ütemű kimerítése megkérdőjelezi a minket követő nemzedékek iránt hangoztatott felelősségünk komolyságát, valamint közhellyé szelídíti a fenntartható fejlődés magasztos eszméjét: a fenntartható fejlődés (sustainable development) „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”. („A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”.)

Mindeközben egy túlnépesedett, a csökkenő területű és minőségű termőtalajon élelmiszer-ellátását biztosítani alig-alig tudó lakosságnak szembe kell néznie a mindent elborító, változatos összetételű, hihetetlen mennyiségű hulladék kezelésének megoldatlanságával-megoldhatatlanságával is. Ugyanakkor határtalan találékonyságunkat bizonyítandó, az űrszennyezési projektet is elindítottuk. A környezet szennyezettségéből fakadó egészségkárosodás tovább csökkenti a népesség túlélési lehetőségét. Az emberiség terjeszkedése, fejlődése(?) során több tízezer faj kiirtásával tevékenyen hozzájárult a biodiverzitás csökkentéséhez. (3-5 millió, rosszabb esetben 7 millió évre lenne szüksége a természetnek a regenerálódáshoz!) Ezzel párhuzamosan kultúrák százainak és több százmilliónyi ember elpusztításával megkérdőjelezi Istentől kapott, illetve alanyi jogon őt természetes módon megillető helyét bolygónkon.

A nélkülözés ugyanúgy része a mindennapoknak, mint a határtalan fényűzés. A világ száz leggazdagabb emberének nagyobb vagyona van, mint az emberiség szegényebbik felének összesen. Ez azt jelenti, hogy az elit döntő befolyással rendelkezik a gazdasági, társadalmi, politikai életben, a média világában és a hadsereg felső vezetésében is, mindezekből következően meghatározhatja a társadalom berendezésének és/vagy haladásának módját, és esze ágában sincs, hogy túlhatalmáról lemondjon, világnézetén változtasson, és ezáltal csökkentse a Földre, mint komplex rendszerre nehezedő nyomást.

Történelmünk során számtalan különböző társadalmi, gazdasági, politikai berendezkedésű és fejlődési fokon álló kultúra létezett. E sokszínű forgatagban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mindegyik berendezkedés alapvetően mégiscsak két alapállás valamelyikét valósította meg – függetlenül a fejlettségétől. „Az ember a földnek vagy apja, vagy rablója, mondja Zarathusztra. És ha nem apja, akkor nem a szeretet szellemét realizálja, és ha a földet nem a szellem nevében műveli, akkor szükségképpen haramia, aki a földet, mint a zsákmányra éhes bandita kifosztja, tekintet nélkül arra, hogy milyen nép vagy osztály.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra I.) Az ember élhet harmóniában a természettel, de tulajdonának tekintve, ki is foszthatja azt. Más szavakkal, a társadalmak választhatják a létbe illeszkedés programját és akkor „örökké” élnek, mint pl. az ausztrál bennszülöttek (Aboriginers) vagy pedig a természet felett hatalmaskodnak és így életidejük pár száz év – ilyen az általunk preferált „civilizáció”. Az egész világot meghódító nyugatias civilizáció embereit a fenntartható fejlődés definíciója legfeljebb meghökkentette, életmódjukat nem változtatta meg.
(Folyt. köv.)
ifj. Kátai Ferenc
A kép felirata „Daniel Quinn: Izmael” című regényéből
származik.

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41696. online lapszámunk 2. oldalán.

Ez a bejegyzés 2019 01 27 10:18-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Sztori, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.