In memoriam Pólya László
Karácsony után közvetlen hallottam a szomorú hírt, feladta a küzdelmet Pólya Laci.
A városban sokan ismerték őt, mint fogtechnikust, aki az eltört fogprotéziseket soron kívül megjavította, lehetett ilyen kéréssel hozzá fordulni bármikor. Természetesen komoly fogsorokat és pótlásokat művészi módon készített, jól felszerelt, patyolat tisztaságú műhelyében.
Pontos, precíz munkát végzett, több fogorvos munkáját is segítve.
Nekem szomszédom volt, aki születésemtől fogva ismert, de nemcsak engem, a szüleimet, sőt a nagyszüleimet is. Segítőkész, udvarias, és nemcsak a szájával segített, tetteivel is, természetesen, hálát nem várva érte.
Tisza rajongó lévén, amikor csak tudott, kiment a Tisza partra friss levegőt szívni, még rosszabb időben is. Nyáron, szinte kint élt munkája végeztével, mert a munka fontos volt számára, mindig az első.
Szívesen horgászott, többször kaptunk tőle mi is halat, ha sokat fogott.
Tenisz zoknijainak hófehérségére nagyon sokat adott. Ebben jó segítője volt felesége Julika, előtte pedig édesanyja, Eszter néni. Fontos volt számára a sport, s nem csak a tenisz, az asztali tenisz is. Sok fiatallal szerettette meg ezt a sportot, amit ő maga is nagyon jól játszott. Idősebb korában szívesen biliárdozott. Lételeme volt a mozgás, komoly csípő, műtétei után is.
Ha szomszédot látott az utcán, s ő kocsival volt, megállt s felajánlotta haza viszi.
Szerette a gyerekeket, viccelt velük, s nem volt baj, ha a házuk előtti bokorról leszedték a szép, fehér bogyókat. Tibor fiára, nagyon büszke volt, s annak családjára, ezzel kapcsolatos örömeit szívesen osztotta meg, az arra érdemesekkel.
Ő volt a városban a „Pólyalaci”, „Pólyalaci” bácsi. Így egybe írva a két nevet. Egy jó emberrel kevesebb a városban, aki azért volt Ember, így nagybetűvel, mert neki ez természetes volt. Egy szakemberrel is kevesebb, aki igyekezett a fiataloknak átadni a szakma gyakorlati rejtelmeit. Egy sportemberrel is kevesebb, aki túl a 80 éven is sportolt, példát mutatva a fiatalabb és idősebb korosztálynak. Kevesebb egy olyan emberrel, aki hirdette a Tisza szépségét, a pihenő lehetőségét.
Az utóbbi időben betegeskedett, volt kórházban, helyben, de Szegeden is. Végül legyőzte a betegség, „Pólyalacit”, aki különben nagyon erős ember volt.
Hálásnak érzem magam, hogy ismerhettem, beszélhettem vele mindenről, hogy valamilyen szinten jelen volt életemben. Úgy gondolom, sok ember elmondhatja ezt.
Nyugodj békében Laci! Emléked sokan megőrizzük, s nem feledünk.
füredi zsuzsa
Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41696 online lapszámunk 3. oldalán.