Ma reggel 6 óra után még az orromat se dugtam ki, gondoltam, minél később győződöm meg arról, mennyire hideg van, annál jobb. Épp az ágyamat rendezgettem össze, amikor megakadt a szemem a takarón egy pici gömböcskén.

A helyén békésen szundikáló Pöntyi cicámra meredtem:
– Mit hoztál már be megint? S főleg hogy került ide?
A mutatóujjammal megmozdítottam a félhomályban számomra felismerhetetlen apróságot, mire az megmozdult. Ekkor ismertem fel: jé, ez egy katicabogárka! Mindjárt nyilvánvalóvá vált, hogy ez a hétpettyes lény nem Pöntyivel érkezett, sokkal inkább valamelyik cserepes virággal költözhetett a lakásba az ősszel. Nem is  jöttem zavarba, inkább megörültem a jövevénynek, hiszen így most már még egy újabb élet alakulását figyelgethetem idehaza. Az ujjam hegyére engedtem a katicát és kiválasztottam számára az egyik cserepes virágomat, ráhelyeztem a levelére. Gondoltam magamban, ha ez nem szimpatikus, majd megtalálod azt, amelyikkel jöttél, vagy amelyik jobban kedvedre való a szobában található tizenhét közül.

Ám katica mozgástere még itt sem érhet véget. Van még további huszonöt cserép szobanövény a lakrészben, azok közül is választhat magának katica téli lakhelyet. Nagyon kell vigyázni, agyon ne tapossuk, s persze Pöntyire, ki ne szúrja magának játszótársnak… Nyilván nem szeretném kiporszívózni sem a kicsikét. Milyen jó lenne tavasszal útjára bocsátani a nagybetűs természetbe…

Még egy darabig néztem, hogyan találja fel magát az egyik legnagyobb virágom ágain. Zavartan kereste a helyét, majd a növény törzsén egyszerre megnyugodott és pihenő álláspontra helyezkedett. Remélem, tovább gyönyörködhetek benne, nem tévesztem végleg szem elől. Még sosem éltem együtt a lakásban egy katicával.

Ez a bejegyzés 2019 01 11 07:37-kor készült és a következő kategóriákban található: Napló. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.