Konferenciaturizmus a “Megyeházán”

megyeh01.jpgAz ablakok mögötti világ, és a galamberdő a múlté. A szentesi képviselő-testület pénteki ülésén foglalkozott a volt „Megyeháza“ épületében kialakítandó Szentesi Oktatási-Konferencia Központ működésének feltételeivel.

Az egykori Megyeháza épületének rekonstrukciójához a kormányzat 2004. évben ítélte meg a 742,5 millió forintos címzett támogatást, amelyből a beruházás az elmúlt év októberében kezdetét vette. Mivel az év végére a munkálatokkal el kell készülni, az átadást a 2006. január 21. Magyar Kultúra Napja alkalmából tervezik.

Az eredeti elképzelések és a pályázat szerint az épület 4800 négyzetméteres alapterületének többségét a Csongrád Megyei Közgyűlés, mint fenntartó a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatóságával és a Megyei Levéltárral együttesen működteti majd, – említette Szirbik Imre polgármester a napirend tárgyalása kapcsán tett bevezetőjében. Az épületben kap ugyanis helyet a Koszta József Múzeum és a szentesi levéltár.

A fennmaradó 600 négyzetméteren oktatási és konferenciaközpontot alakítanak ki, amelynek fenntartása a szentesi önkormányzat feladata lesz.

Mind az előterjesztés, mind a képviselő-testület ülésén felszólaló képviselők a város tudományos életének fejlődésére hivatkozva mintegy húsz olyan tanácskozást jelöltek meg, amely regionális és országos résztvevői kört vonz, és beintegrálható lenne az épületbe. A város mezőgazdasága, gyógyászata, kulturális élete reményt ad a konferenciaközpont fenntarthatóságára, s a költségeket illetően a számítások elkészültek.

A polgármester elmondta, hogy európai szinten középkategóriának megfelelő színvonalon  szerelik fel a helyiségeket. A konferenciaturizmus szempontjából azonban már most  utána kell járni a lehetőségeknek, a lehetséges partnereknek.

Rébeli Sz. Tamás Fideszes képviselő azonban levenni kérte a napirendről az előterjesztést. „Hátulról ültünk a lóra“ – mondta. Szakértők bevonásával kellene a működés körülményeit tisztázni, nem tartva kigazdálkodhatónak a konferenciaközpont rezsiköltségeként kalkulált valamivel több mint 20 milliós éves összeget.

Szavazás után a képviselők többsége a napirenden tartás mellett voksolt. Oltyán Lajos (MSZP) ezután ecsetelte, hogy esettanulmányra szükség van, s az is tény, hogy a 2006. évi konferenciatervek már sok helyen elkészültek, de cselekedni kell. Ezt a kezdeményezést most kell elindítani, és XXI. századi feltételeket kell biztosítani. Utalt arra, hogy 12 főiskolai, egyetemi kihelyezett képzés folyik a városban. Ide kell azokat koncentrálni.

A Fideszes Karikó Tibor számításait öszszegezte. Hetente legalább négy nap 3-4 órára meg kellene telnie a nagyteremnek, hogy megtérüljenek a költségek. S ha ezt még 50 hétre vetítjük? A nulláról indulva az első években biztos, hogy veszteséggel kell számolni. Másrészt hogyan lesz megoldva a parkolás, és óránként 20 ezer forintért kibérelik-e majd a termet? S hol fognak megszállni a konferencia résztvevői?

Móra József (MSZP) az aggodalmakat nem hagyta szó nélkül, merthogy szerinte igenis van Szentesen olyan szellemi háttér, amely képes a semmiből valamit teremteni. Szerinte nem a parkolás és a szállás a kérdés. Egyszerűen hozzá kell fogni, és meg kell csinálni. A bemutató anyagokat elkészíteni és szétküldeni, pl. Brüsszelbe… Az EU-n belül nincsenek távolságok, – hangoztatta.

A polgármester megerősítette, hogy áldozatvállalás nélkül valóban nem fog menni. A parkolást pedig az IH-gödörben is meg lehet  oldani.

A vita végén a határozati javaslat szavazására került sor. Az 1 pont három variációban arról rendelkezett, hogy az intézmény önálló legyen, vagy a Szentes Városi Könyvtár Kht-hoz, avagy a Művelődési Központhoz tartozzon.

Az intézményt a  Szentes Városi Könyvtár Kht-hoz szavazták csatolni. Aztán igent mondtak még arra, hogy a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Neveléstudományi Tanszékével korábban kötött megállapodást felülvizsgálják, valamint elfogadták, hogy a kistermek óránként 6 ezer, a konferenciaterem pedig 13.500 Ft-ért vehető bérbe. Az összegre áfa is rakódik.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.