Az aranykalászos Hegedűs István emlékére – A „főúr” megpihent…
1946. október 17-én látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen. Pista, miután elvégezte az általános iskolát, egy rövid ideig vájárnak tanult, majd otthagyva az iskolát, váltott egy nagyot és beállt vendéglátózni. És mint kiderült, akkor ez, egy életre szólt nála.
Szentesen, a Fekete Bárányban kezdett pincérként, majd munka mellett végezte el a vendéglátó iskolát, illetve szerzett üzletvezetői képesítést. Néhány évig Szegeden dolgozott; a nagyhírű Szőke Tisza hajón, a Hágiban, illetve az Öreg Kőrössyben volt felszolgáló. Aztán visszakerülve Szentesre, a ligeti Sörkertben, az „Acélban”, a Tiszti Klubban, szolgálta ki a vendégeket, majd vezette a „Lapugyepi kocsmát”, aztán a Zöldért üzemi konyhát, pár éven át pedig, gebinesként üzemeltette a Delelő Vendéglőt. Aztán éveken át a Petőfiben volt Dobos Sanyi bácsi helyettese, majd a privatizációs években megvásárolta az Aranykalászt, aminek a neve, az évek során, szinte egybeforrt az övével. Ahol Pista már nem csak a mindennapos vendéglátásban jeleskedett, hanem szakmailag oktatta, tanította és vizsgáztatta, a jövő vendéglátós nemzedékét, úgy a felnőtteket, mint az iskolaköteles fiatalokat. Ő nem csak magyarázta a szakács és felszolgáló tanulóknak, mit és hogyan kell csinálniuk, hanem a vendéglátás rátermett, alázatos szolgájaként, minden apró részletre kitérve, meg is tudta azt nekik mutatni. No és látva, mekkora igény mutatkozik rá a városban, panziót épített és azzal is bővítette az Aranykalász palettáját. Mi több – a városi rendezvényekre való rendszeres kitelepülés tapasztalatait felhasználva -, úttörő módon elkezdte szervezni a sörfesztiválokat. De más, egyéb rendezvényeket, szerb estet, kispályás focitornákat, ismert előadókkal zenés esteket, és még sorolhatnám, mi mindent szervezett ő, a nagyközönség megelégedésére. És mindazt, amit Hegedűs István a vendéglátásért tett, azt szakmai körökben és az irányító szerveknél is elismerték, hiszen – egyebek mellett -, miniszteri dicséretet kapott, a Békés megyei KISOSZ életműdíjasa lett, míg az Aranykalász éttermet, többször is Kiváló Gyakorlati Képzőhelynek minősítették. Aztán ahogy telt felette az idő, szépen lassan kezdte átadni a feladatokat a fiainak, akiket a háttérből mindvégig segített.
Több évtizedes tapasztalatait a közéletben is át szerette volna adni. Ezért vállalt szerepet a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi osztályában és a szentesi térségi elnökségben is. A Kereskedelemért kamarai díjjal honorálta ezt a kamara.
Csatlakozott a Pálmások Szövetségéhez is, hogy a várospolitikát is segítse ismereteivel, tapasztalataival.
November 12-én, a szentesi kórházban szűnt meg a szíve dobbanása. A családon, rokonokon és barátokon túl, több száz tisztelője is elkísérte Őt – a szentesi vendéglátás egyik ikonikus alakját – utolsó útjára, az Alsó református temetőben, tavaly elhunyt fiatalabb gyermeke mellé, végleg megpihenni.
Ő, akinek egykor oly’ sokszor odaszóltunk: „Főúr! Fizetek!”
Pista! Köszönjük, hogy köztünk voltál!
Mostantól nem csak a szentesi vendéglátás lett szegényebb, hanem az egész világ.
No és többen is, egy igaz baráttal…
Révész János
Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41631. online lapszámunk 2. oldalán.