Emlékezünk
Mindenkinek van már olyan szerette, akit elveszített. A legnagyobb trauma ez az életben, különösen, ha váratlanul. A meghalt személy űrt hagy maga után, ami fájdalommal jár. Az életnek mennie kell tovább, elfogadni a tényt, hogy nincs többé. A vesztesség feldolgozása, a gyász abban segít, hogy lehetőség szerint minél kevesebb lelki sérüléssel legyünk túl a nehezén.
A „gyászmunka” egy hosszú folyamat, célja, hogy végleg elbúcsúzzunk a halottól, elkezdjük az életet nélküle.
A gyász folyamán gyászreakciók léphetnek fel, visszatérünk a halotthoz gondolatban, megváltozik az emberekhez való viszonyunk, visszahúzódunk.
A gyász folyamatának szakaszai vannak. Megrázkódtatással jár a halál, sokkol bennünket. Megszűnik mellettünk a világ, a szomorúság a depresszió uralkodik el rajtunk. A következő szakaszban vágyakozunk a halott után, lehetetlennek tűnik, hogy elengedjük, csak a szépre emlékezünk.
Ez után jöhet az a szakasz, amikor céltalannak érezzük magunkat, az életet szomorúnak találjuk.
Végül elfogadjuk a halál tényét, nyitottabbá válunk, lassan visszatér az élet a normális kerékvágásba.
A gyászfolyamat általában 6-12 hónap alatt lezajlik, egyéni eltérések természetesen vannak.
Ha családi, baráti segítséggel nem megy, szakemberhez kell fordulni. Nem szégyen szakszerű segítséget kérni.
Ilyenkor október végén, november elején kimegyünk a temetőbe, rendbe tesszük a sírokat, friss virágot, koszorút viszünk szerettünk sírjára, mécsest, gyertyát gyújtunk megemlékezésként.
Azt mondják, csak az hal meg, akit elfelejtenek, míg beszélünk róla, addig él. Emléke megmarad.
Emlékezzünk halottainkra a magunk módján, fontos, hogy ne feledjük el őket.
füredi zsuzsa