Csirike 80 éves
Szeptember 5-én a Szecessziós Házban rendezte meg az Együtt Szentesért Egyesület a Városi Könyvtárral és a Művelődési Központtal közösen az “Arcképek Szentesről” programsorozata újabb találkozóját, melynek vendége Dóczi Gáborné a Petőfi Sándor Általános Iskola ny. címzetes igazgatónője volt. A beszélgetőtárs Szobotáné Györgyi feljegyzését adjuk közre.
„Álmodtam egy világot magamnak
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni. ( Pataki Attila ) „
„Volt egyszer egy iskola, fiúk, lányok jártak oda
szőkék,, barnák, huncutok és csalfák.
gyerekzsivaj, hangoskodás – ez jellemezte az iskolát„
1960 szeptember 1-én a Petőfi Iskola tantestületének lettem a tagja. A körülményekről:
- a termekben olajos padló volt,
- szenes kályhával fűtöttek, ( időnként egy-két radír zsíros kenyér falat került bele)
óriási füst, ajtó ablak nyitva,
- a folyosókat nagy táblakő borította.
Villanyvilágítás volt ugyan, de csak 3-4 lámpa lógott le a mennyezetről. A padok régiek, kopottak.
- az udvar poros, az eső után sáros, és sok-sok gyerek!
A tantestület:
- idősek, ráncos sötét bő szoknyákban és kötött nagy kardigánokban jártak.
- nem volt szokás fodrászhoz járni.
Az épület számomra nagy és mogorva, de a szünetekben a gyerekek kacajától vidám és hangos lett.
1950-ben ( megszűnt a polgári iskola ) általános iskola lett.
1957 –ig 2 osztály volt, külön a lányok külön a fiúk.
- szeptember 1-én ének-zene tagozattal bővült, így már évfolyamonként 3 osztály volt.
1960-ban a tagozatban éneket tanító kollégát Szegedre helyezték, így én a helyére kerültem éneket tanítani, a kórust vezetni.
Tanítottam az 1-4. osztályos tagozatban, de a felső tagozatban is.
A kamasz nagy „ fiúk” igyekeztek magukra terelni a figyelmemet. Bizony nem volt könnyű, hisz csak 6-7 év volt közöttünk.
Az első osztályba amikor bementem, 47 szalagos, kíváncsi szemű lány ás fiú fogadott.
Kollégák és tanítványok a Szecessziós Házban, Csirikét hallgatták.
„De sokan vagytok, de édesek… mit kezdjek velük? Szirbik Imre is köztük ült. Én bemutatkoztam… ők mosolyogtak. Hogyan legyen… de gyorsan megoldódott.„ Ti is mutatkozzatok be és mindenki mondjon egy dalt, együtt énekeljük el. Így telt az első osztályban az első énekóra.
A napok, hetek, hónapok gyorsan teltek. Az alsós módszereket a tanítóktól „lestem el” hospitálni jártam az órákra.
A következő évben 1961/62-ben osztályfőnök lettem a Bácskai Misiék osztályában. Kamaszodó fiúk, lányok újabb próba. Az úttörő mozgalom céljai, feladatai ugyancsak ismeretlenek voltak számomra. Ezért a következő év nyarán Csillebércre küldtek rajvezető képzőbe. Játék, móka, vidámság és sok-sok dal, gyorsan eltelt a két hét. Mivel mindig volt dal a „tarsolyomban” így én lettem az altábor nótafája. Ez nagyon jó volt.
A férjem a városi KISZ Bizottság Titkára volt. Attól fogva az otthon minden gondja az enyém lett. Csak egy fél évig voltam távol az iskolától.
1963-ban új ének tanár érkezett Dömsödi Anna ( Gulyásné, majd Rózsáné), mert már egyedül nem győztem.
Kezdetben még délután is tanítottunk, sőt még szombat délután is. De vidáman teltek az évek.
1963/64-re kicserélődött a tantestület. Nyugdíjba mentek sokan. Fiatalok érkeztek, akik hasonló korúak voltak mint én. Igazgatónk Mácsai Kati néni lett.
Új „szelek jártak” új feladatok módszerek érkeztek. Erre a fiatal testület érzékeny volt, minden segítséget megkaptunk Kató nénitől.
50 éves találkozó 2013-ban.
Közben terhes lettem. Az osztályomban 7 –esek voltak. Megmondtam nekik, hogy most néhány hónapig nem látjuk egymást. Bölcskei Imi megkérdezte, „nem lehetne elhalasztani, mert jövőre ballagunk„ Óriási kacagás… azt nem mondtam el, de nyugi szeptemberben itt leszek és együtt ballagunk. Így azután megnyugodtak.
- december 17-én megszületett Gábris. Karácsonyra vártuk. Akkor volt a KISZ VIII. kongresszusa. Gábor küldött volt. Nyugodtan utazzál el… van még idő. Péntek délben elutazott… délután 4 órakor Gábris kilépett a „nagyvilágba”.
Táviratoztak Budapestre. A nagygyűlésen beolvasták, hogy Dóczi küldöttnek fia született. Gábor el sem akarta hinni, azt hitte, tréfálnak vele. De miután elolvasta a távíratott, alig várta, hogy vasárnap este legyen, hogy láthassa a fiát.
Mindenképp óriási változás lépett az életünkben. Az Apponyi téren (akkor Marx tér volt) akkor kezdték el építeni a bérházakat. Mi is kaptunk ott egy egyszobás harmadik emeleti lakást. Közben a suliban készülődtünk a ballagásra. Az én osztályomban zenekar is alakult. Labádi Jósti-Sanyi trombita, Molnár Laci zongora, Janó Pisti dob (ez volt később a Metró együttes elődje). A ballagási vacsorán Ők játszották a talpalávalót.
1965 júniusában elballagott az első ének-zenei osztály. Nem csak Ők, én is sok mindent tanultam ez alatt az 5 év alatt. Együtt ballagtak az általános tagozatba járó osztályokkal. Korábbi években is volt ballagás, de ez valahogy más volt. Az én tanítványaim, neveltjeim is köztük voltak. Büszke vagyok rájuk a mai napig. Pedig egyszer- egyszer próbára tették a türelmemet. Pl. Az egyik töri órán keresem a tanári asztalon a krétát. Hol van? Jaj a fiókban maradt. OKÉ kinyitom a fiókot, hát egy kisegér „szemez„ velem. A rakoncátlan fiúk tudták, hogy irtózom az egértől, így hát a fiókba rakták. Én meg gyorsan becsuktam és mondtam, hogy diktálom a vázlatot.
Dermedt, néma csend! Írjátok a vázlatot, szünetbe összesúgtak „Hát ez nem jött be”. Többször is próbálkoztak.
1965-től Nagykórusunk is lett. Én tanítottam az 1-4 az ének-zenei osztályokban és ott volt kiskórusom is. Gulyásné Nusi tanított az 5-8 ének –zenében és ott volt a Nagykórus. Ezen időszakban a megye városaiban is létre jöttek az ének-zenei tagozatok az általános iskolákban.
1963 óta minden évben az év végi hangversenyen a Tóth József Színházteremben számot adtunk az évközi munkánkról.
De 1965-től a megyei kórustalálkozón is megmérettetésre került sor. Hol Szegeden, hol Csongrádon, hol Vásárhelyen, hol Kisteleken találkoztak a kórusok. Számot adtak az évi munkánkról, szakmai értékelés is volt. Különböző oklevelek, minősítések. Mi lettünk a „kiváló kórus”, szereztünk arany minősítést is.
A nyári táborokban a tábortűz mellett mindig szólt a nóta. Műsor is akadt valamelyik rajrészről, de a dalokat az egész tábor fújta. Az úttörőmozgalom számos rendezvényét végig kísérte a gyermekdalok a népdalok közös éneklése.
Miközben a kórusok egyre szebben szóltak, a rádió, a lemezjátszó, a magnó megjelenésével a közös éneklés kezdett háttérbe szorulni.
1971-ben Balázs Árpád szentesi származású Erkel-díjas zeneszerző kezdeményezésére megrendezték az Éneklő Rajok Országos Találkozóját Szentesen.
Erre a találkozóra az ország minden tájáról érkeztek gyerekek, akik magukkal hozták a vidék, a tájegység dalait. A város dalaiktól volt hangos. Családoknál helyezték el a vendéggyerekeket. Ezután két évenként került sor a találkozókra: 1972, II. 1974. II. 1977. III. 1979. IV. 1982.V. 1984. VI. volt az utolsó.
Mint minden rendezvényen, itt is együtt játszottunk a „vendégekkel”. Énekelt az egész iskola, az egész város.
Lejegyezte: Szobota Imréné
Rendezvényfotók: Dömsödi Teréz
A beszélgetés végén felköszöntötték Csirikét 80. születésnapja alkalmából.
Előzmény: http://www.varosivisszhang.hu/?p=34010
Köszöntés a Vadrózsákkal.
