Édesanyám súlyos beteg volt, fájdalmát a naponta beadott morfium alig enyhítette. A szoba kis ablakán függöny gátolta a forró levegő, napfény behatolását.
1963. nyarán édesanyám az ágyán feküdt. Mellette álltam. Megfogta a kezem, egymást néztük… Majd mondta: Fiam, unokámra vigyázzatok, neveljétek. Menjél. Elköszöntünk. Gyermekünk három éves, édesanyám hatvankilenc volt, én éppen harminchét. Édesanyám néhány perc múlva elhunyt.
Unokájára gondoló, figyelmeztető útmutatását igyekeztünk feleségemmel teljesíteni, megvalósítani… Utolsó beszélgetésünk eszembe jut naponta, életem végéig.

Illusztráció: Korom Katalin rajza, aki az I. Kerekes István Magyar-szlovák Rajzversenyen a harmadik korcsoportban második helyezést ért el ezzel a rajzával. Katalin a Koszta József Általános Iskola diákja.
Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Ez a bejegyzés 2005 04 13 21:30-kor készült és a következő kategóriákban található: Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.